Vége

Nos, igen...

Úgy néz ki, akkor most ezt a történetemet is lezártam...

Lehet, kicsit elhanyagoltam, és most nagyon hirtelen fejeztem be, de így alakult... Ha még valaki olvas, akkor remélem, tetszik neki a vége, annak ellenére, hogy véleményem szerint nagyon gyorsan összedobott, nem eléggé átgondolt...

Nah, mindegy is...

Személy szerint én örülök, hogy azért sikerült befejeznem. :D

További szép napot mindenkinek.

Epilógus

-Jared, nagyon hasonlít rád. - Mondtam, miután Mike, aki egy hónapja sikeresen letette az orvosi vizsgáit, a kezembe adta a kisfiúnkat.

-Mi lesz a neve? - Érdeklődött Lucas az ajtóban állva, karikás szemekkel.

-Aaron. - Válaszoltuk egyszerre Jareddel. - Aaron Haber.

A kisfiúnknak, Aaron-nak ugyanolyan szőke haja és kék szeme volt, mint Jarednek, vonásaiban pedig mindkettőnkét fel lehetett fedezni.

Másnap a Holdak nagyon kíváncsiak voltak Aaron-ra, így eljöttek megnézni. Mindenki egyetértett azzal, hogy szép kisfiú.

Az elkövetkezendő egy hónapban Jared és én elköltöztünk Jared tóparti házába. Aaron nagyon gyorsan nőtt, és erre nem számítottam. Pedig Melanie még figyelmeztetett is, hogy ugyanolyan gyorsan fog nőni, mint mielőtt megszületett.

***

Jared mellettem feküdt a hátán. Én egyik karjára hajtottam a fejem, egyik kezemmel pedig a haját rendezgetem. Néha egész viccesen nézett ki... Főleg, amikor még pofákat is vágott hozzá.

-Jared! - Súgtam a fiúnak. - Tudod, szeretnék egy kislányt is...

Félve néztem rá, mert elképzelni sem tudtam, mit szólna hozzá. Elkapta a kezemet, és az arcához húzta. Épp kezdtem volna mondani, hogy ha nem szeretne még egy gyereket, akkor nem muszáj, ám ő megelőzött.

-Tényleg? - Kérdezte kissé döbbenten. - Én is pont erre gondoltam...

Ezen nevetnem kellett. Ennyire egyformán gondolkoznánk?

Jared fölém hajolt. Ajka lágyan, csak egy pillanatra ért az enyémhez, viszont a szívem már ennyitől is gyorsabban kezdett verni. Nem tehetek róla... Jared egyetlen pillantásától is el tudtam olvadni...

***

-Szeretlek. - Mondtam a fiúnak két heves csók között.

-Én jobban szeretlek téged.... - Mosolyodott el, miközben átfordított a hátamra.

-Bizonyítsd! - Nevettem fel halkan, mire egyszerre még szenvedélyesebben és még követelőzőbben megcsókolt. Ezután megadtam magam. - Jól van. Elhiszem.

Épp újra megcsókoltam volna Jared-et, amikor az egy hónapos Aaron elkezdett sírni. Megjegyzem, inkább három hónaposnak nézett ki...

-Idehoznád? - Kértem a leendő férjemet.

Jared legurult rólam, átnyúlt a mi ágyunk és az Aaron rácsos ágya közötti hatvan centis távolságon, felvette a fiúnkat, majd a kezembe adta.

Feljebb ültem, miközben a takaró lejjebb csúszott rólam, és már csak a derekamtól lefelé takart.

-Jól van. Jól van... - Suttogtam Aaront ringatva.

***

Az ezt követő három hónapban nem történt semmi különös. Csak annyi derült ki az első hónapban, hogy ismét teherbe estem. Ezután Jareddel izgatottan vártuk a leendő gyermek születését. Rejtély volt számunkra, fiú vagy lány lesz. Mike felajánlotta, hogy nagyon szívesen megmondja nekünk, de inkább úgy döntöttünk, hogy megvárjuk, amíg megszületik.

Ezután ismét az éjszaka közepén riadtam fel, és ébresztettem fel Jared-et. Volt egy olyan megérzésem, lányunk lesz, és ez be is vált. Jared végig mellettem volt, és fogta a kezem. Ez most is annyi bátorságot adott, mint, amikor Aaron született.

A lányunknak olyan barna haja és szeme volt, mint nekem, vonásai pedig szinte ugyanolyanok, mint bátyjáé, Aaron-é. Claire Haber lett a neve.

Aaron szeptember 13-án, Claire pedig január 13-án született. Melanie segítségével pedig sikerült kiderítenem, hogy Jared január 21-én ünnepli a születésnapját, így sikerült meglepnem egy kisebb ajándékkal..

-Jared... - Szóltam a fiúnak egy héttel a születésnapja után, mikor Claire is elaludt a karjaimban, miután megetettem. - Lefektetnéd?

-Persze. - Mosolygott. Elvette tőlem a lányunkat, majd letette az ágyába. Ezután továbbra mosolyogva feküdt le mellém, és ölelt magához.

-Ki gondolta volna, hogy tizennyolc évesen már lesz egy fiam és egy lányom... - Tűnődött el.

-Ebben van valami. Bár én ég csak tizenhét vagyok... - Értettem egyet, miközben már félig-meddig aludtam.

Amikor másnap reggel felébredtem Jared nem volt mellettem, Aaron pedig pont akkor sírt fel. Meglepő volt, hogy ő is és Claire is milyen csendesek éjszaka.

Felvettem a fiúnkat, hogy megetessem, miközben Jared lépett be az ajtón.

-Jó reggelt! - Köszönt, majd az épp ébredező Claire-t a karjaiba vette.

-Neked is! - Azzal megcsókoltam.

-Boldog tizennyolcadik születésnapot! - Mondta.

-Január huszonnyolcadika van? - Kérdeztem döbbenten.

-Az bizony... - Bólintott, miközben átadtam neki Aaront, ő pedig nekem Claire-t, hogy őt is meg tudjam etetni.

Ezután Jared egy láncot húzott elő a zsebéből, amire én egyből ráismertem. Pár hónapja ezt kaptam tőle, csak Vincent letépte a nyakamból... Jared-nek nagy nehezen sikerült a nyakamba akasztania az ékszert.

-Hogyan? - Döbbentem meg.

-Legyen elég annyi, hogy találtam...! - Nyomott egy puszit az arcomra.

-Köszönöm, Jared!

***

A Holdak azt mondták, most, hogy már mindketten elmúltunk tizennyolc évesek, hosszú ideig biztosan nem fogunk öregedni. És később ugyanez lesz a helyzet Aaron-nal és Claire-rel.

Talán újabb egy hónap telhetett el, amikor Jared bekötötte a szemem Lucas lakásának ajtajában, és azt kérte ne leskelődjek.

Először még rákérdeztem, hogy ki vigyáz Aaron-ra és Claire-re, ám Jared megnyugtatott, hogy a Holdaknál jó helyen vannak.

Kivezetett a házból, át az utcán. Egészen addig kanyarogtunk az utcákon keresztül, amíg már tényleg fogalmam sem volt, hogy hol lehetünk.

Amikor egy helyben megállított, és elvette a szemem elől a kendőt, közelebb hajolt hozzám. Ajka a fülemhez ért, ahogy belesuttogott.

-Most már kinyithatod. - Hangján érezni lehetett, mosolyog, és nagyon, de nagyon izgatott.

Mikor kinyitottam a szemem, Kacey és Cameron állt előttem. Kacey egy fehér esküvői ruhát tartott a kezében, Cameron pedig egy fekete öltönyt.

Nekem szinte szó szerint leesett az állam, miközben Jared nyakába ugrottam, és megcsókoltam.

-Ez azt jelenti, hogy... - Kezdtem, de Jared gyorsabb volt nálam.

-Igen, Tanya, azt. Ma hozzám jössz feleségül. - Mosolygott. Karjait szorosan fonta a derekam köré, mialatt újra megcsókolt. - Most már örökre együtt leszünk.

Vége

Szomorúság és boldogság

*Csak egy pillanat,
Ezen múlik minden...
Nem számít a múlt,
Csak a jövőbe nézek.*

Ezután minden pillanatképek sorozatává vált.

Láttam, amint Jared Cindy-vel harcol. Láttam, amint leszúrja. Láttam, amint fölém hajol, és mond valamit, azonban a szavak nem jutottak el a tudatomig.

Ezután sokáig volt csend és nyugalom. Nem történt semmi. Elmerültem az öntudatlanságban, és be kell ismernem, jó volt. Valahogy jólesett.

Fogalmam sincs, milyen gyorsan teltek a másodpercek, percek, esetleg órák, vagy napok. Nem törődtem semmivel.

Egyszer kinyitottam a szememet, és Jared-et pillantottam meg, amint ismét fölém hajol. Haja vizes volt az esőtől, ami most is esett. Én a földön feküdtem.

Jared arcán láttam a kínt és az aggódást. Az ajkai mozogtak, mikor egy pillanatra elfordította a fejét oldalra, de még mindig nem hallottam belőle semmit.

Ezt követően az én fejem is abba az irányba fordult, amerre az előbb Jared nézett. A látvány megdöbbentett. Harc volt. A két nép már megint összecsapott.

Valaki felénk futott, akinek az arca elhomályosodott előttem. Hirtelen erős, fehér fény vakított el. És én akkor ismét lecsuktam a szemem.

***

Megmozdult a szemhéjam, majd sikerült kinyitni a szemem. Egy lámpának a halvány fénye világította meg a kissé sötét szobát. Az ablakon keresztül látszott, hogy nappal van, de a Napot és az eget sötét esőfelhők takarták el, miközben esőcseppek verdesték az üvegablakot.

Hamar rájöttem, Jared tóparti házában vagyok.

Éreztem, hogy zsibbad a kezem. Megpróbáltam megmozdítani, ám valaki nagyon erősen fogta, így esélyem sem volt. Felé fordítottam a fejem, és megláttam, ahogy Jared az ágy mellett ül, fejét az ágy szélére hajtja, és erősen szorítja jobb kezemet.

-Jared... - Súgtam, mert többre nem telt tőlem. - Jared...

A fiú felnézett. Haja kócos volt, szemei alatt pedig nagy, sötét karikák díszelegtek. Egy ideje már biztos nem aludhatott.

-Jared, a kezem... - Nyögtem. Ő egyből megértette, mire gondolok, és lazított a szorításán.

-Tanya, jobban vagy? - Kérdezte aggódva, mire bólintottam.

-Mi történt? - Kérdeztem felkönyökölve. Jared egyből fekvő helyzetbe nyomott vissza, én pedig nem ellenkeztem.

-Cindy megmérgezett... - Nyelt egyet.

-Azokkal, amik az üvegekben voltak? - Vágtam közbe.

-Igen. - Válaszolta. - Későn vettem észre, hogy eltűntél, így rohantam, hogy időben odaérjek. Majdnem elkéstem... A méreg már bejutott a szervezetedbe... Megöltem Cindy-t, majd magammal vittelek, hogy szerezzek segítséget. Ekkor már kitört egy újabb háború. A ti népetektől Mike rohant segíteni. Ha csak egy kicsit is lassabb vagyok, te meghalsz... - Mondta magát ostorozva.

-Nem. Semmi baj, Jared. Nem a te hibád. - Próbáltam nyugtatni.

-Dehogynem! Figyelnem kellett volna... - Mondta. - Már öt napja fekszel itt szinte élettelenül. Csoda, hogy túlélted, annyi mérget kaptál Cindy-től...

-De itt vagyok. - Suttogtam. - És ez a lényeg...

Hálásan néztem Jared-re, mikor hagyta, hogy felüljek annak ellenére, hogy ő szívesen visszatartott volna. Ajkaimat erőtlenül Jared-éhez szorítottam. Éreztem, nem vagyok valami erős, de ezt muszáj volt megtennem. Alighogy elszakadtunk egymástól, én visszahanyatlottam az ágyra.

-Igen, ez a lényeg... - Simított végig a kezemen.

-Jared, rossz híreket kell közölnöm... - Lépett be az ajtón Mike fel sem nézve a papírokból, majd mikor megtette, leesett az álla.

-Szia, Mike! - Köszöntem.

-Tanya, Jared... - Nézett ránk összevont szemöldökkel. - Történt valami, amiről feltétlenül tudnotok kell... - Kezdett bele ismét. - Tanya annyi mérget kaptál, hogy alig élted csak túl, viszont a baba...

-Ugye jól van, Mike? - Kérdeztem reménykedve, ám a hangja elárulta, nincs rendben.

-Sajnos nem. - Hajtotta le a fejét. - Ő nem élte túl...

Egy könnycsepp gurult végig az arcomon. Nem akartam letörölni.

-Ez biztos? - Kérdezte szomorúan Jared. Mike bólintott, majd nem sokkal később magunkra hagyott minket.

Jared karjai szorosan fonódtak körém, mikor felültem. Jared mellém ült az ágyra, én pedig a vállára hatottam a fejem. Sírtam.

Nem akartam elhinni, hogy ez lehetséges. Annak ellenére, hogy nem azért feküdtünk le, hogy gyerekünk legyen, mindketten szerettük volna megtartani.

***

2 hónappal később...

-Jobban vagy már? - Kérdezte Melanie, mire bólintottam. Bár a hasam így is görcsben volt, mert izgultam, vajon mi lesz az érettségim eredménye.

Meglepően gyorsan telt el ez a két hónap. Lassan sikerült túltennem magam a szüleim, és a gyerekem halálán. Igen, a szüleim is meghaltak a csatában.

Azóta Lucas-nál lakok, mert ő is egyedül  maradt a családjából. Felajánlotta, hogy hozzá nyugodtan költözhetek, ha nem szeretnék a régi lakásomban maradni. Én megköszöntem, és igent mondtam.

A két nép sikeresen kibékült, amikor látták, mennyien meghaltak a legutóbbi háborúban. Többen is azt mondták, nem hajlandóak ezután tovább harcolni.

A Holdjaink mesélték, többen csak akkor döntöttek a fegyverletétel mellett, amikor meglátták, ahogy Jared a karjaiban hoz ki egy templomból segítséget kérve Mike-tól. Azt mondták, megdöbbentette őket, hogy nem egy néphez tartozunk, és mégis... Végül mindenki letette a fegyvert, és nem akartak tovább küzdeni egy értelmetlen dolog miatt.

Ekkor a Holdak mindennek utánajártak. Kiderítették, Jared egykor tényleg hozzánk tartozott. Ezt mindenki meg is tudta, de azt hajtogatták, ennyi pusztítás bőven elég volt, és örülnek, hogy Jared még él. Nem igazán értettem az összefüggést, de biztos...

Jared megismerkedett az édesapjával, Terrence-szel, aki már a halálos ágyán feküdt, mert megsebesítették a csatában. Pár nap múlva meg is halt, és eltemettük...

Szédültem, amikor bementünk az iskola titkárságára, és épp készültek átadni nekünk a papírokat. A gyomromban egyre több pillangó repkedett, amikor kimondták, hogy átmentem.

***

Nem értettem, hogy a nap hátralévő rézében, miért szédülök, és émelygek folyamatosan. Melanie délután a kezembe nyomott egy terhességi tesztet, és azt mondta, szerinte biztosan ez a bajom.

Mikor elvégeztem a tesztet, megdöbbentem, és örültem egyszerre. Teherbe estem.

Amikor este Lucas még nem volt otthon, Jared pont akkor jött.

-Mondanom kell valamit... - Mondtuk egyszerre Jared-del egy csók után, mikor eldűltünk az új szobámban az ágyon.

-Kezd te! - Kértem.

-Hölgyeké az elsőbbség... - Ellenkezett mosolyogva, még egyszer megcsókolva.

-Kérlek! - Súgtam a fülébe.

-Rendben. - Azzal felkelt magával húzva engem is. Jared féltérdre ereszkedett előttem, miközben a háta mögül előhúzott egy kis dobozt.

-Mit csinálsz, Jared? - Kérdeztem mosolyogva. A szívem egyre hevesebben vert, mert tisztában voltam vele, mit is szeretne.

-Azt, amit már rég meg kellett volna tennem... - Sóhajtotta mosolyogva. - Tanya, hozzám jössz feleségül?

-Persze, Jared. - Válaszoltam boldogan. Ezután felhúzta a gyűrűt az ujjamra, és megcsókolt.

-Most pedig te jössz... - Súgta a fülembe. Visszahúztam az ágyra, mert jobbnak láttam, ha ülve hallja meg a hírt.

-Jared, terhes vagyok.

***

Másnap reggel, amikor felébredtem, Jared már nem feküdt mellettem. Lassan feltápászkodtam. Mikor elhaladtam a tükör előtt, cseppet sem döbbentem meg, hogy tegnap óta nagyobb lett a hasam. Melanie figyelmeztetett, hogy ugyanolyan gyorsan fog nőni, mint az előző gyerekem.

Elkezdtem utánaszámolni, és megállapítottam, hogy egy hónapja lehetek terhes, vagyis olyan, mintha a baba már három hónapos lenne. Még két hónap, és megszületik.

A konyhában Jared csókkal, Lucas pedig gratulációval üdvözölt.

-Örülök nektek, gyerekek. - Mondta Lucas. - Tanya, hallottam Jared-től a jó híreket.

Reggeli után az első utam egyből a négy Holdhoz vezetett. Amint meglátták a gyűrűt az ujjamon, egyből lejött nekik, miről van szó.

-Tudod, Tanya, én már akkor tudtam, hogy minden rendben lesz, amikor először mondtad, hogy kibe szerettél bele... - Mondta Melanie elégedetten.

***

Újabb 2 hónap elteltével...

Zihálva tértem magamhoz az éjszaka közepén. Jared most is mellettem feküdt, és aludt. Megráztam a vállát, hogy felébredjen.

-Jared... - Mondtam kissé ijedt hangon. - Jared...

-Mi a baj, Tanya? - Kérdezte aggódva, álmából felriadva.

-Jared, szólj Mike-nak! - Mondtam egyre jobban zihálva.

Jared-en látszott, érti, mire gondolok. Tisztában volt vele, ez azt jelenti, hogy jön a baba. Arcán látni lehetett, mennyire boldog.

-Kicsit félek... - Ismertem be Jared-nek.

-Meglátod, nem lesz semmi baj. - Nyugtatott. - Higgy nekem!

Jared megfogta a kezemet, és bátorítóan megszorította. Tudtam, igaza van, ám bennem maradt némi félelem.

Egyik barátnőmmel pár napja nyitottunk egy közös blogot. Örülnénk pár olvasónak, aki véleményezné is a történetet, szóval ha van kedvetek, akkor légy szí' nézzetek be:

HeartBeats

Előre is köszönjük mindenkinek. :D

Halál?

*Halál, vagy élet?
Most dől el minden.
Ez még nem a vég,
De én már úgy érzem...*

Kiabáltam. Azt követeltem, engedjenek el. Nem tudtam mást tenni. Egyszerűen túl erősek voltak hozzám képest, és nem engedtek.

Csak most láttam, hogy az az izzó vasrúd nem is az, aminek először láttam, hanem egy kard. Már csak pár milliméter választotta el az arcomtól.

A két fiú próbált mindig visszatartani, amikor elhúzódtam volna hátrafelé. Jared szemében láttam a saját tükörképemet is, ami szintén arról tanúskodott, mennyire féltem.

A következő pillanatban, mikor az arcomhoz ért volna a kard vége, Jared megfordult, és Vincent felé dobta. Majdnem sikerült eltalálnia Vincentet.

Pontosan tudtam szándékosan dobta mellé, nem véletlenül. A kard pár centire Vincenttől mélyedt a falba.

-Jared, Jared, Jared... - Ingatta Vincent jobbra-balra a fejét. - Megszeged a parancsom?

-Igen. - Válaszolta ismét rám nézve kék szemeivel.

-Tudod, a feladatod nem az volt, hogy beleszeress ebbe a lányba, hanem az, hogy kiszedj belőle mindent...

-Tisztában vagyok vele. De nem érdekel... - Mondta halkan. Kezei ökölbe szorultak. Láttam rajta, mire készül, viszont ezt nem tartottam jó ötletnek.

-Jared, ha most be akarsz mosni nekem egyet, azzal nem fogsz jól járni... - Nevetett, majd kilépett az ajtón.

A két fiú a karomnál fogva vitt Vincent után. Jared megbánóan nézett utánunk, miközben én el sem tudtam képzelni, mit akarnak most csinálni velem.

Látszott Jareden, egyből utánam szeretne jönni, ám Michael visszatartotta.

***

Vincent után belöktek egy ajtón, és távoztak. A férfi mögém lépett, és gondosan bezárta az ajtót, hogy a szökésre még csak ne is gondoljak.

Ezután megragadta a derekamat, és magához húzott. Megpróbálta levenni rólam a ruháimat. Egyből rájöttem, mit akar velem csinálni. Csak az volt a tervében a probléma, hogy én nem fogom hagyni.

Végül rá kellett jönnie, hogy én nem fogom megadni neki, amit akar, így akkora pofont kaptam tőle, hogy ráestem a tőlünk nem messze álló ágyra.

-Tudom, Jareddel jobban szereted csinálni... - Nevetett savanyúan.

-És akkor mi van? - Vágtam vissza csípősen. Utólag átgondolva nem kellett volna, mert így a másik arcomra is kaptam egy pofont.

Éreztem, ahogy a szám sarkéból valami az arcomra szivárog. A nyelvemmel megérintetem, és rájöttem, ez az én vérem. Ám nem tudott érdekelni, mert sokkal fontosabb volt, hogy átgondoljam, hogyan tudok innen kijutni.

Fejem hátrabicsaklott, miután még párszor megpofozott. Egy könnycsepp gurult végig az arcomon. Ebben a pillanatban szerettem volna Jareddel lenni. Szerettem volna, ha magához ölel.

-Szemtelen kis... - Eközben épp még egyszer megütött volna, ám valaki kopogott az ajtón. Ha jó volt a sejtésem a mondat végét nem is szerettem volna hallani.

Vincent kelletlenül odasétált, kinyitotta, majd elkezdett beszélgetni valakivel. Nem értettem, hogy miről, ám nem is igazán érdekelt. Inkább megpróbáltam átgondolni, milyen lehetőségeim vannak a szökésre.

Meglepetésemre a szobában egy ablak sem volt, így erre még csak nem is gondolhattam. A fáklyák, amik a falra voltak felerősítve, jó megoldásnak tűntek. Viszont mindegyik a szoba másik végében volt, Vincent pedig észrevette volna, ha el akartam volna osonni mögötte.

Csak feküdtem tovább. Mondhatni, félig fejjel lefelé lógtam le az ágyról. Szóval mindent fejjel lefelé is láttam. Nem sokkal később hallottam, Vincent ismét elindult felém. Nem foglalkoztam vele.

-Volt időd átgondolni mindent, igazam van? - Állt meg mellettem.

-Igen. - Válaszoltam halkan. - Főleg azt, hogy nem lehetsz ennyire gusztustalan...

-Nocsak... Ezt hogy érted? - Lepődött meg. Ezután felrángatott maga mellé.

-Pontosan tudod. - Köptem a szavakat. - Te apám testvére vagy...

Egy pillanatig mély csend telepedett kettőnk közé, majd mérgesen meglökött. Nem bírtam megtartani az egyensúlyom, így elestem, és sikeresen lefejeltem az egyik szekrény sarkát.

***

Vincent megállapította, hogy biztos Jaredtől tudok mindent a családi szálakról. Szerencsémre arról még fogalma sem volt, hogy én már tudok az angyalos történetről.

Miután közöltem vele ezt az egész család-dolgot, idehívatta azt a két fiút, akik az előbb is lefogtak. Megparancsolta nekik, vigyenek egy tömlöcbe.

Talán félúton lehettünk, amikor az árnyékban megmozdult valaki. A szívem nagyot dobbant, mert sejtettem, ki az. Azonban én lehajtva tartottam a fejem, mert nem akartam, hogy észrevegyék, mennyire örülök neki.

-Átadhatjátok nekem. - Szólalt meg Jared, ahogy mellé értünk.

-Ez nem biztos, hogy jó ötlet. - Ellenkezett az egyik.

-Biztos vagy te ebben? - Kérdése után valamit az egyikük kezébe csúsztatott, majd magához húzott.

-Akkor te elvitted a tömlöcbe... - Válaszolta a másik, arra gondolva, hogy Jared egyáltalán nem oda fog vinni.

-Értjük egymást... - Bólintott Jared, ezt követően pedig az előző "testőreim" eltűntek.

Szorosan öleltem magamhoz a fiút, miközben elsírtam magam.

-Sss! Semmi baj. - Súgta a fülembe, a hátamat cirógatva. - Nyugodj meg!

Azonban nyugtató szavai nem hatottak rám. Csak sírtam tovább. Jared egyik kezét az állam alá csúsztatta, és felemelte a fejemet, hogy a szemembe tudjon nézni. Ám akkor meglátta felhasadt, vérző ajkamat, és a szintén vérző arcomat, homlokomat.

-Ezt Vincent tette veled? - Kérdezte.

-Igen. - Kicsit nehezemre esett beszélni, ugyanis ahányszor kinyitottam a számat, mindig belehasított a fájdalom ott, ahol a seb volt.

Jared a karjaiba kapott, azután elindult velem egy erdős terület felé. Fejemet a vállára hajtottam, és beszívtam ismerős illatát. Karjaimat a nyaka köré fontam.

Talán azért szorítottam magamhoz olyan erősen, mert nem akartam ismét elveszíteni. Mellette akartam maradni. Örökre.

Miközben Jared az erdő keresztül haladt át velem, egy számomra ismeretlen dallamot kezdett el dúdolni. Fogalmam sincs, hogyan sikerült ezzel megnyugtatnia, de sikerült.

Már láttam Jared tóparti házát a fák mögött, amikor elnyomott az álom.

***

Jared mellettem feküdt, amikor felébredtem. Karjait védelmezőn fonta a derekam köré. Ölelésében megfordultam, és még közelebb húzódtam hozzá.

-Jobban vagy? - Csókolt homlokon.

-Azt hiszem, igen. - Sóhajtottam. - Mi lesz ezután, Jared? Menekülnöm kell egész életemben Vincent elől?

-Nem. - Rázta meg a fejét. - Michalellel már dolgozunk egy terven... - Mivel kíváncsian néztem rá, folytatta. - Erről sajnos nem árulhatok el többet, különben Michael kinyír...

Ezen gondolkodóba estem. Szerintem Jared bármikor fél kézzel elbánna Michaellel...

-Rendben. - Adtam meg magam. - Mit kérsz reggelire?

Felkeltem, majd elindultam a konyha felé. Jared egyből utánam jött, majd amíg én nekiálltam elkészíteni a reggelit, ő megterített.

***

Az éjszaka közepén egy rémálmomból riadtam fel. Jared békésen aludt mellettem, ám én nem bírtam visszafeküdni, és aludni.

Óvatosan keltem fel, nehogy Jared is felébredjen. Kiléptem a szabadba, a friss levegőre. Úgy éreztem, muszáj kiszellőztetnem a fejemet.

Csak pár métert sétáltam, amikor egy alakot láttam megmozdulni a fák között. Először azt hittem, valamilyen éjszakai állat, így nem foglalkoztam vele, hanem továbbsétáltam. Nem kellett volna...

Az egyik pillanatban az erdőből Cindy lépett elő. Mit keresett itt?

-Szia, Tanya! - Köszönt, míg felém közeledett.

-Mit akarsz? - kérdeztem csak úgy, félvállról.

-Hát így kell köszönteni a te unokatestvéred? - Érdeklődött mosolyogva.

Én még csak leplezni sem tudtam a megdöbbenésemet. Cindy Vincent lánya lenne?

-Apu mondta, hogy hamarosan meg fog találni... Igen, igen. Észrevette, hogy nem a tömlöcben vagy, mert keresett téged... - Mondta eltűnődve. - Én egyből tudtam, hogy Jarednél vagy, így idejöttem.

Miközben beszélt, egyre szélesebb lett a vigyor az arcán. Kérdezni akartam valamit, amire már nem emlékszem, amikor valaki hátulról leütött.

***

Egy ismeretlen helyen ébredtem. Nem egészen voltam magamnál, amikor megláttam a terem másik felében Cindy alakját. Próbáltam megmozdulni, csakhogy túl nehéznek éreztem mindenem.

A szememet csak résnyire voltam képes kinyitni, ám még így is tisztán láttam Cindy felém közeledő alakját. Egyik kezében két, egyenként nagyjából húsz centiméter hosszú botot tartott, ami első ránézésre rózsa ágából készültnek tűnt. Másik kezében két üvegcsét tartott. Ha jól láttam az egyik vérvörös, a másik pedig valamilyen érdekes kék színű volt.

-Mit csinálsz? - Akartam kérdezni, de valamiért nem akart rendesen forogni a nyelvem, így szinte száz százalék, hogy nem sikerült érthetően kimondanom ezt a pár szót.

Cindy meg sem hallotta nyögésemet. Letérdelt mellém, levette a vérvörös üvegről a tetőt, és belemártotta az egyik pálcát.

Megragadta jobb csuklómat, majd kifordította a karomat, hogy belső fele legyen felfelé. Még az ellenkezéshez sem volt elég erőm. Teljesen kába voltam.

A mostanra szintén vérvörösre színeződött pálcát végighúzta a karomon. A fájdalomtól, ami a karomba hasított, felüvöltöttem. Ugyanezt a mozdulatot Cindy többször is megismételte.

Ahányszor a bőrömhöz ért, mindig felsikítottam, vagy felüvöltöttem. Éreztem, ahogy egy könnycsepp végiggurult az arcomon.

Mikor végzett a jobb karommal, már egyáltalán nem éreztem, hogy lenne karom. Ezután felkelt, megkerült, és a másik oldalamra térdelt le. Ugyanazt megcsinálta, mint az előbb, csak ezúttal nem a vörös üveget és pálcát használta, hanem a kéket.

Csak egy dologra tudtam gondolni. Jaredre. Vele akartam lenni. Nem kellett volna kimennem a házból az éjszaka közepén...

Ha valamilyen csoda folytán meg tudnék menekülni innen, az első utam egyből Jaredhez vezetne, és egyből a karjai közé vetném magam.

Már majdnem teljesen elvesztettem az eszméletemet, amikor a terem másik felében megláttam egy alakot. Kezében kardot tartott, haja szőke volt. Már ennyiből is rájöttem, ki az, mikor elmerültem az öntudatlanságban.

Sors?

*Egy újabb csapás,
Mit meg kell élnem.
Elkerülni nem tudom,
Hisz ez a végzet.*

Alig akartam hinni a fülemnek. Jared nagy nehezen kimondta, mik is vagyunk, de... De nem igazán tudtam neki hinni. Legbelül azt súgta valami, igazat mond, ám mégis megpróbáltam ellenállni.

-Angyalok?! - Kérdeztem döbbenten.

-Igen. Mint mondtam, a két nép között sokan vagyunk angyalok. - Ahogy kimondta az "angyal" szót, én elfordítottam a fejem.

-Szeretnék hinni neked... - Mondtam ki csendesen. - De ez annyira hihetetlen... Fogalmam sincs, mit kéne most mondanom.

Jared az állam alá nyúlt, és maga felé fordította az arcomat. Ezúttal nem egy maszkon keresztül nézett rám, hanem biztosan az igazat láttam rajta.

Bármennyire is hihetetlen, hinnem kell neki. - Mondta egy hang a fejemben. De ez hogy lehetséges? Rajtam kívül hányan tudták? És miért nem mondta el nekem soha senki?

A pillantásomat Jaredre emeltem, aki abban a pillanatban magához ölelt. Most úgy éreztem biztonságban vagyok, viszont egy részem távol akart maradni Jaredtől, és úgy gondolta, jobb lenne, ha nem engedném közel magamhoz.

-Akkor hiszel nekem? - Súgta a fülembe.

-Ez nem olyan egyszerű... - Próbáltam hárítani. Szerettem volna még egy kis időt adni magamnak.

-Miért? - Ettől a kérdéstől féltem, még annak ellenére is, hogy ezt már megpróbáltam összeállítani gondolatban.

-Amikor először láttalak, azt hittem meg fogsz ölni. - Kezdtem bele egy monológba, elengedve Jaredet. - Meggyőztél nem fogsz bántani, és bízhatok benned. Aztán nagyon gyors volt minden. Az egyik pillanatban még az ágyadban voltam, utána pedig már egy tömlöcben, mert becsaptál. És nem az volt az utolsó alkalom, mint azt te ígérted. El kéne döntenem, mostantól meg tudok-e bízni benned, ám nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet lenne. - Fejeztem be.

-Hogyhogy? - Kérdezte végül érdeklődve nézve rám.

-Ha eddig becsaptál, mi garantálja, hogy ezután nem fogsz? - Kérdeztem vissza.

Jared pár pillanatig elgondolkozva meredt rám, majd kibökte.

-Igazság szerint semmi. Ám meg kell értened, miért teszem... - Figyelmesen vártam, hogy folytassa. - Amikor hazudok neked, akkor azt azért teszem, mert meg akarlak védeni.

-Mitől? - Megfogta két kezemet, és őszintén a szemembe nézett.

-Te nem is sejted, milyen dolgok vannak a háttérben. Ezekről egyenlőre még nem beszélhetek, de annyit mondhatok, ha ennek vége, többé nem fogok hazudni neked. A szavamat adom rá.

Meglepődve néztem Jaredre. Elvégre az a szokás, ha valaki valamire megesküszik, azt muszáj betartania. Nem lehet kikerülni. Az eskü egy olyan dolog, ami kötelez minket. Nem hagyja, hogy elfelejtsük, vagy megszegjük. Ennek sem keleti, sem nyugati nem tud nemet mondani.

Még egyszer felsóhajtottam, végül megcsókoltam. Éreztem, hihetek neki. Ha máskor nem, most biztos.

Jared az eddigieknél még szenvedélyesebben csókolt. Nem tudtam elképzelni, hogy ez lehetséges, mert ahányszor hozzám ért, vagy megcsókolt, mindig is éreztem, mennyire szenvedélyes tud lenni. Ám most mégis...

Tényleg ennyire szeret engem? Persze itt is van egy de... Megint eszembe kellett, hogy jusson, mennyire jól színészkedik. Szinte bármit el tud játszani, ha akar. Ezúttal teljes mértékben úgy gondoltam, nem játszik el semmit. Valóban szívből jött ez csók.

Karjaimat a nyaka köré fontam, mire Jared elmosolyodott.

-Szóval hiszel nekem. - Állapította meg.

-Igen. És muszáj elmondanom még valamit... Jared, nagyon szeretlek, és ezen soha semmi nem változtathat.

***

Megkíséreltem rábeszélni Jaredet, maradjon itt, de azt mondta, ha most nem megy vissza, keresni fogják, és annak nem lesz jó vége.

Amikor Mike visszajött, egyből megkérdeztem, ő is tudott-e erről az angyal-sztoriról, mert Jared azt is mondta, Mike is egy angyal.

-Igen, Tanya. Csak neked nem árulták el soha, és rajtad kívül még pár embernek.

-De mi okuk volt rá? - Kérdeztem felhúzva a térdeimet.

-Nem tudom, tudtad-e, de a mostani Holdjaink előtt is voltak már mások. - Megráztam a fejem, ugyanis erről még soha nem hallottam. - Ők is értettek ehhez a jövőbelátós akármihez. A mi korosztályunk szüleinek azt mondták, ha elmondják nekünk, annak nem lesz jó vége.

Az államat a térdemre fektettem, úgy néztem Mike-ot.

-Akik mindig is tudták, mik valójában, azok a Holdak, Lucas, Terence Haber, aki ugye Jared édesapja, a szüleid és én. A keletiek közül a Napok, Vincent és Michael. Ezen kívül természetesen még ezek szülei is.

-Kik nem tudják? - Vágtam közbe, mire Mike felemelte a fejét.

-Van a suliban az a valóságos hárpia, Cindy. Ő még nem tudja. Scottnak és Garettnek hamarosan elmondják. Neked pedig még nem lenne szabad tudnod.

-Miért? Mi történne, ha elmodanák nekünk? - Kíváncsiskodtam.

-Épp ez az, amit senki sem tud. Azok a Holdak és Napok, akik régebben éltek, nem látták, ezek az alanyok hogy fognak reagálni az igazságra, mert valami megakadályozta, hogy lássanak titeket. Így abban egyeztek meg, hogy egyenlőre jobb, ha nem tudtok róla. Te is csak azért tudhatsz már erről, mert gyereket vársz az egyiktől. Ha nem így alakult volna a történet, akkor lehet, soha nem is mondták volna el neked.

-És Jared? Ő tudta, vagy...? - Kezdtem, ám Mike közbevágott.

-Jared nem tudhatta volna, ám ő magától rájött. Ilyen szempontból pedig valamilyen hatalma van, amiről nem tud. - Magyarázta. - Lényegében, akiknek nem mondták el, azoknak csak azért nem, mert valamilyen fontos szerepük lesz a jövőben, ami nagyon sok dolgot megváltoztathat.

***

Egész nap a Mike-kal és a Jareddel való beszélgetés járt az eszemben. Lassan kezdtem megérteni, mi is ez az egész...

Gyakorlatilag vannak emberek és angyalok, az utóbbiból pedig kétféle. Az egyik tudja, a másik nem. Aki nem tudja, annak lényeges szerepe lesz abban, ami ez után fog történni.

Ilyen szempontból úgy tűnik, én és Jared kivételek vagyunk. Mi nem tartozom igazán egyik csoporthoz sem. Jared magától jött rá, én pedig nem tudhatnám, de tudom.

De ha mindez igaz, akkor nekünk is valami lényeges dolgot szánt a sors? De mégis mit? Mit kell majd tennünk?

Mikor már nem volt erőm folytatni a gondolkodást, mert megfájdult a fejem, elaludtam. Szerencsére semmit sem álmodtam. Ennek nagyon örültem, ugyanis volt pár elképzelésem, mire lennék a történtek után képes...

Amikor magamhoz tértem, nem voltam tudatában annak, mi történik. Valaki a karjai közt tartott, és vitt valahova. Próbáltam ránézni az illetőre, viszont ehhez nem volt elég erőm.

-Hát itt van! - Csapta össze a tenyerét valaki vidáman, amikor egy fáklyákkal megvilágított helyre értünk.

-Elhoztam, ahogy parancsoltad. - Mondta az, aki engem tartott, majd letett a hideg, nedves fűre, és lassan elkezdett hátrálni.

-Akkor kezdhetjük is. Jól mondom? - Kérdezte az előző férfi. Ismerős volt a hangja, de nem tudtam beazonosítani, kié lehet. Csak rossz dolgokat tudtam tulajdonosához fűzni.

-Igen! - Mondták többen is költői kérdésére.

Ketten a karomnál fogva megragadtak, felrántottak maguk mellé, és magukkal húztak pár méterrel arrébb. Lassan jutott csak el a tudatomig, hogy egy idő után már nem a talajon húznak, hanem a vízben.

Erre egyből feleszméltem, de későn. Az egyikük a kezét a tarkómra tette, és lenyomta a fejem a víz alá. Az ijedtségtől szerettem volna levegőt venni, ám csak víz áramlott a tüdőmbe.

Mikor felhúzott, nekiálltam felköhögni azt a rengeteg vizet, amit az előbb nyeltem le sikeresen. Kissé kinyitottam a szemem, és megláttam hol vagyok, és kikkel.

Egy folyóban álltam a két idegen fiúval. A Nap már régen lemehetett, mert pár fáklyával világítottak a parton állók. Közülük Vincentet és Cindyt láttam tisztán, mert pont velem szemben álltak. Cindy Vincent háta mögött húzódott meg, és a válla felett nézett rám.

-Még mindig nem tudsz semmit, kis szökevény? - Kérdezte Vincent.

-Miről? - Köhögtem.

-Hát a Sötétség Szövetségéről! - Kiáltotta kicsit dühösen.

-Nem! - Nyögtem.

-Ez esetben... Folytassátok! - Kiáltott magából kikelve.

Már előre felkészültem a következő víz alatti élményemre. Ezúttal azonban olyan sokáig tartottak odalent, hogy nem volt elég a levegőm.

Elkezdtem kapálózni, hátha sikerül kiszabadulnom a két idegen szorításából, de nem sikerült. Amint újra kihúztak, az arcomra tapadt vizes hajam.

Láttam Vincent kérdő tekintetét, így megráztam a fejem, és újra odalent találtam magam. Minél többször mondtam neki nemet, annál többször kötöttem ki idelent. Ráadásul mindig egyre tovább nem engedtek levegőhöz jutnom.

Csak tudnám, hogy találtak meg! Az első ötletem egyből az volt, Jared mondta el nekik, ám ezt nem akartam elhinni.

***

Nem sokkal azután, hogy Vincent megunta, nem mondok semmit, kirángattak a partra egy harmadik fiú karjai közé löktek, aki a harmadik eset után, többször is megpróbálta megakadályozni, hogy folytassák. Most, hogy a karjai közt voltam, és megpróbált nyugtatni, rájöttem, ki az...

-Jared, te voltál? Elmondtad nekik, hol vagyunk? - Súgtam, mert többre nem voltam képes.

-Esküszöm neked, nem én voltam. - Mondta csendesen, majd elindultunk a többiek után.

Mivel én nem bírtam tovább pár méternél a remegés miatt, Jareddel egy pillanatra megálltunk. Levette rólam vizes felsőmet, majd a sajátját adta rám. Ezután felemelt, és a karjai közt vitt tovább.

Amikor a keletiek elvittek abba a cellába, ahol nemrég Vincent letépte a nyakamból azt a láncot, amit Jaredtől kaptam, cseppet sem könnyebbültem meg. Féltem, mi fog történni ezután.

-Most mit fognak velem csinálni? - Kérdeztem ijedten, miközben magamhoz öleltem Jaredet.

-Nem tudom. - Húzott még közelebb magához. - Abból, amit ki tudtam venni Vincent és Cindy beszélgetéséből, nem sok jóra számíthatsz.

Legalább őszintén megmondta, és meg sem próbálta szépíteni a helyzetemet. Meg akartam kérdezni Jaredtől, miért beszélgetett Cindy Vincenttel, ám ekkor valaki benyitott, és azt mondta Jarednek, mehetünk.

Sejtettem, nem lesz valami fényes, ami ezután történik, de álmomban sem gondoltam volna, mi lesz a valóság. Ismét az a két fiú fogott le, akik az előbb is a folyónál. Jared és Michael egy kicsit arrébb beszélgettek. Pár méterrel előttem Vincent állt, aki intett Michaelnek, hogy hozzon oda neki valamit.

Michael egy izzó vasrudat adott Vincent kezébe. Annyira megijedtem, hogy szinte teljesen ledermedtem. Vincent közelebb lépett, majd pár centivel az arcom elé tartotta a rúd izzó felét.

-Még mindig nem tudsz semmit? - Érdeklődött még közelebb tartva hozzám az újdonsült fegyverét. Megráztam a fejem. - Akkor... Jared!

Jared Vincent mellé lépett, majd Vincent a kezébe adta a vasat, és hátrébb lépett.

-Tudod, mit kell tenned, igaz? - Vincent kérdésére Jared csak bólintott.

Én is jól sejtettem, mi fog ezután történni. Jareden láttam, habozik. Kék szemeivel úgy nézett rám, mintha azt kérné, ne haragudjak rá. Eközben én sikertelenül próbáltam kiszabadulni a másik két fiú szorításából.

A feszült csendben egyre közelebb és közelebb került hozzám a rögtönzött fegyver, amit Jared tartott a kezében.

Titkok

*Egy új titok,
Mire fény derül.
De van több is,
Mit nem ismerünk.*

Zihálva vettem a levegőt. Nem emlékeztem, pontosan mi történt. Mondtam valamit, amitől Jared dühbe jött. Ám én arra sem emlékeztem, miről beszéltünk.

Most Jared erősen nyomott a falhoz. Alkarját a torkomhoz szorította, miközben keze ökölbe szorult annak a tőrnek a markolatán, mely alig pár centire az arcomtól félig a kőfalba mélyedt. Szemében elszántság tükröződött.

-Figyelj! Ha nem mész bele, Vincent biztos megöl. - Mondta komoly arccal.

Eközben velem forgott a világ. Nem voltam képes koncentrálni. Semmire. Nem emlékeztem, mibe kéne belemennem, vagy mibe nem.

-Mibe? - Kérdeztem, alig kapva levegőt, olyan erősen szorította a torkom.

-Csak ne áruld el Vincentnek, hogy valójában nem vagy terhes! Érted? - Kérdezte kissé türelmetlenül. Megpróbáltam bólintani, ami nehezen ment ugyan, de sikerült.

Az ajtó túloldaláról vidám fütyörészést hallottam. Úgy gondoltam, Vincent jött vissza, azonban csak valaki elhaladt az ajtó előtt.

Próbáltam magamnál maradni, bár erre nem volt sok esélyem. Így, félájultan jöttem rá, hogy mi olyan furcsa most Jaredben... A viselkedése.

Eddig még nem láttam ilyennek. Valahogy más volt. Mintha történt volna vele valami, amitől hirtelen hatalmasat változott volna. Vett egy mély levegőt, majd lassan kifújta.

-Tanya, mondanom kell valamit... - Emelte rám a pillantását. Feszülten vártam, mit akarhat. - Nos, tudom, érdekesen fog hangzani... Az a helyzet, hogy Vincent az apám, és...

Csodálkozva hallgattam, azonban nem tudtam elhinni. Vincent nem lehet Jared apja. Még csak nem is hasonlítanak egymásra...

-És... Szóval... Vincent édesapád testvére. Ráadásul ugyanaz az édesanyánk. - Mondta ki egy szuszra.

Nem akartam elhinni, amit mond. Az nem lehet... Féltestvérek lennénk? Te, jó ég! Az nem lehet... Itt valami félreértésnek kell lennie. Ki mondhatta Jarednek ezt a hülyeséget?

-Vincent mondta. - Olvasta ki a kérdést a szemeimből. - Én sem akarok hinni neki, ezért Michaellel csináltatok egy DNS-tesztet...

Hangjába némi kétkedés is vegyült, de látszott rajta, elhiszi. De miért? Én nem akarom, hogy ez igaz legyen. És ha mégis az? Akkor... Te, szent Isten! Akkor én lefeküdtem a saját testvéremmel!

Ez már sok volt. Jared a szemembe nézett, én pedig lassan kezdtem elveszíteni az öntudatomat.

-Tanya! Tanya, mi a baj? - Kérdezte Jared aggódva, ám ekkor én már elmerültem az öntudatlanságban.

***

Nem tudtam, mennyi ideje nem voltam már magamnál, de nem is akartam. Jobb lett volna, ha soha nem ébredek már fel...

Hideg, kemény földön feküdtem. Körülöttem sötétség uralkodott. Ugyan némi fény beszűrődött az ajtó alatti résen, viszont semmit sem lehetett látni. Ahogy mozgást vettem észre az ajtó túloldalán, eszembe jutott, mi történt ezelőtt.

Nem akartam emlékezni. Túl ijesztőnek bizonyult szembenéznem a "valósággal". Túl hihetetlen volt.

A következő pillanatban kitárult az ajtó, és egy zseblámpa fénye vakított el. Az ezt fogó alaknak csak a sziluettjét láttam. Ebből azt sikerült megállapítanom, férfi. A hangjáról, nehezen ugyan, de sikerült felismernem.

-Gyere, Tanya! Sietnünk kell. - Segített feltápászkodni Mike.

Mike a karjaiba kapott, a zseblámpát eloltotta, és a sötétségen át elindult kifelé.

***

Fogalmam sem volt, hol vagyok, amikor felébredtem. Egy világos szobában ébredtem. Az ágyban feküdtem betakarva. Abban biztos voltam, Mike hozott ide.

Lassan felkeltem, és elindultam a folyosón keresztül. Itt nem lehetett eltévedni, mert csak ez az egy folyosó volt, ráadásul az a szoba volt az utolsó, amelyikben felébredtem.

Beléptem egy helyiségbe, ami nagy valószínűséggel a nappali lehetett. A tévében halkan ment valami, ám senki sem nézte. Leültem a kanapéra, és magam elé bámultam.

-Jó reggelt! - Köszöntött Mike pár perccel később megijesztve engem.

-Szia! Hol vagyok? - Kérdeztem, miközben Mike leült mellém.

-Egy erdő közepén vagyunk. Tegnap este a Holdakkal beszélgettem, amikor Kacey hirtelen összeesett az egyik "látomása" közben. Azt mondta, el kell jönnöm érted, vagy meghalhatsz. Úgyhogy most itt vagyunk. - Válaszolt kedvesen.

-Mike, te orvosnak készülsz, igaz? - Érdeklődtem hirtelen ötlettől vezérelve.

-Igen. - Válaszolt döbbenten.

-Megtennéd, hogy megvizsgálsz? - Néztem rá egyszerre kérdőn és kérlelőn.

***

A kanapén ültem, miközben Mike a kezében tartott orvosi papírokat vizsgálta. Kíváncsian, félve néztem őt. Ugyanakkor izgatott is voltam, vajon mi lett a vizsgálat eredménye. Bár szinte biztos voltam benne.

-Mi az? - Kérdeztem, miután egy nagyot sóhajtott, és leült mellém.

-Tanya... - Megfogta egyik kezemet. - Az a helyzet, hogy jól gondoltad... Valóban terhes vagy.

Valamiért egyáltalán nem lepett meg, hogy ezt mondja. Legbelül éreztem, így van. Annak ellenére, hogy úgy nézett ki, a saját testvéremtől van, meg akartam tartani.

-De... - Ahogy kimondta, az nem hangzott valami fényesen. - Megkérdezhetem, legfeljebb milyen idősnek kéne lennie?

-Talán egy hetes? - Tippeltem. - Miért?

Kezdtem aggódni. Mit akarhat mondani, ami még őt is megdöbbenti? Elvégre, ha ő megdöbbent, akkor én mit fogok szólni?

-Mert ezek itt azt mutatják, nagyjából három hetes. - Bökött egy számomra kínai sorra.

-De az hogy lehetséges? - Hangom ijedt volt.

-Fogalmam sincs. - Rázta meg a fejét. - Az sem lehet, hogy elszámolt valamit a gép, vagy valami... Biztosan ezek a jó adatok...

A következő pillanatban valaki kopogott az ajtón. Mike elengedte a kezem, majd ment kinyitni. Én döbbenten ültem tovább.

Nem tudtam felfogni a történteket. Hogy lehetne három hetes?

-Te hogy a francba találtál ránk? - Hallottam Mike ideges hangját.

-Engedj be hozzá! - Követelte a jövevény. - Muszáj tisztáznom vele a dolgokat... - Mondta Jared.

Ne! Elegem van! Mindenhol megtalál? Egyáltalán most miért jött? Végül Mike nem tudta visszatartani, és bejött. Letérdelt elém, ám én messzebb húzódtam.

Mike érdeklődve figyelte az eseményeket az ajtófélfánk támaszkodva. Jared megragadta a kezem, így vissza tudott fordítani maga felé.

-Tanya, kérlek, figyelj rám! - Mondta aggódva.

-Nem, Jared! - Vágtam a szavába ingerülten. - Most te figyelj rám! Mike megmondta, terhes vagyok. Tőled. De valami nem stimmel... - Legnagyobb meglepetésemre Jared nem is lepődött meg, amikor ezt mondtam. - Nem lehet még olyan idős, amilyen. Nem tudom, mi ez az egész.

Egy könnycsepp gurult végig az arcomon, amit Jared egyből letörölt.

-Tudom. És én tudtam erről. Tudtam, milyen következményekkel járhat, ha lefekszem veled, de nem érdekelt, annyira beléd szerettem...

-Miért? Mi ez az egész? Milyen következmények? - Sikerült rázúdítanom kérdéseimet, miközben egyre jobban sírtam.

-Nézd! Tudnod kell, én nem az vagyok, akinek hiszel...

-Már nem hiszlek senkinek! - Jelentettem ki keményen, a szavába vágva. - Nem az vagy, akinek hittelek, mert becsaptál. Az elejétől kezdve. Nem tudom,  mit higgyek el neked, vagy mit ne. - Fakadtam ki magamat is meglepve.

-Erről nem mondhatok semmit... - Rázta meg a fejét. - Nem szabad még tudnod róla... Viszont van valami, amit tudnod kell... - Harapott az ajkába.

Az ajtóra pillantottam. Mike már nem állt ott, és ez megrémisztett. Miért ment el? Talán szeretett volna kettesben hagyni Jareddel? Ám én nyugodtabb lettem volna, ha itt marad.

-Nos, Michael elvégezte a DNS-tesztet... - Kezét az állam alá csúsztatta, és keményen tartotta, hogy a szemébe nézzek. - Vincentnek nem lehet hinni, de van egy-két érdekesség...

Jared az idegeimen táncolt. Vajon direkt akart felidegesíteni?

-Az nem igaz, hogy testvérek lennénk. - Mondta ki végre.

Ez a hír kissé megnyugtatott. Örültem, hogy ez nem igaz, mert az egy érdekes kis család lett volna, ahol az egyik gyerek terhes a másiktól...

-De édesapád és Vincent testvérek. Vincent a bátyja. - Nézett még mélyebben a szemembe.

Nem tudtam elképzelni, ez lehetséges-e. A testvérek általában hasonlítanak egymásra, de apa és Vincent nem... Hacsak Jared nem hazudik... De miért tenné? Ha én egy okot sem tudok felsorolni, az még nem jelenti azt, hogy nincs is.

Szóval hittem neki. Megint. Pedig hányszor gondoltam már át, hogy nem kéne. Nem vagyok képes nemet mondani neki. Már akkor tudtam, hogy nagy bajba fogok kerülni, amikor először megláttam. Igaz, akkor úgy gondoltam a kíváncsiságom miatt, ám lehet, inkább a vakmerőségem miatt.

Jared ajka az enyémhez közeledett, majd szenvedélyesen megcsókolt. Először még gondoltam rá, hogy ellököm magamtól, ám meggondoltam magam. Karjaimat a nyaka köré fontam, és hevesen csókoltam.

-Jared, miért nem mondhatsz arról a valamiről semmit? - Támadtam le a kérdésemmel, mikor ajka elszakadt az enyémtől, és mellém ült.

-Mert ez egy olyan dolog, amit csak bizonyos körülmények között mondhatok el neked...

-És az minek számít, hogy teherbe ejtettél, én viszont nem értem, mitől ilyen idős? Nem elég nyomós körülmény? - Kiabáltam vele.

-De... - Hajtotta le a fejét. - Igazad van, az. Csak fogalmam sincs hogyan mondjam el úgy, hogy ne akadj ki nagyon.

-Talán mond ki egyenesen. - Javasoltam. - El tudom fogadni az igazságot, még akkor is ha eddig lehetetlennek tartottam. Az elmúlt időben hozzászokhattam már...

-Rendben. Viszont előbb el kell árulnod nekem, megtartod-e a babát. - Nézett rám ismét.

-I-Igen. - Válaszoltam döbbenten. Miből gondolta, hogy nem tartanám meg?

-Az a helyzet, hogy én nem ember vagyok, mint azt gondolnád. - Szívem szerint félbeszakítottam volna, ám nem tettem, annyira megdöbbentem. - És te sem ember vagy...

Úgy gondoltam, csak megpróbál ugratni, ám láttam rajta, mennyire komolyan beszél. Így hazudni pedig még ő sem lenne képes. Nem igaz?

-Mindketten... Szóval... Nem emberek vagyunk, hanem...