Nem akarom elhinni...

*Sok új dolog,
Mit felfogni nem tudok...
Titkok, kínok vizén járok,
Kellenek a megálmodott álmok.*


A férfi nagyjából nyolcvan éves lehetett. Vállig érő, ősz haja és kék szeme volt. Körülbelül két fejjel volt nálam alacsonyabb.

A város legeldugottabb részébe vezetett. Nem kellett sok idő, és rájöttem, én itt egyedül eltévednék.

-Megjöttünk. - Jelentette be.

Három oldalról falak vettek körül bennünket. Sehol egy ajtó vagy egy ablak. Ez egy zsákutca. De akkor hova jöttünk? Gyakorlatilag egy üres téren álltunk.

Épp nyitottam a szám, hogy megkérdezzem hol vagyunk, mikor az egyik téglát benyomta a falon. A kövek halkan elmozdultak a helyükről. A fal mögött lépcsőfokok jelentek meg, melyek a föld mélyére vezettek. El se tudtam képzelni, mi lehet odalent.

-Vigyázz, nehogy leess! - Figyelmeztetett. - Kicsit csúszósak.

Óvatosan elindultam lefelé a férfi mögött. Nem is attól féltem, hogy én esek le. Ez a férfi már eléggé idős. Vajon mindennap megteszi ezt az utat?

Ahogy leértem, a mögöttünk lévő, fenti fal becsukódott. Sötétség vett körül minket. A férfi meggyújtott egy fáklyát. Annak a fényénél vettem észre, ez egy alagút. Ahogy egyre előrébb haladtunk meggyújtott még pár másik fáklyát a falon.

Hamarosan egy terembe értünk, amelynek az egyik sarkában egy kovácsműhely állt. Ezenkívül egy konyha és két fotel volt még a helyiségben.

-Ülj le! - Mutatott az egyik fotelre. Ő is leült a másikra. - Én csináltam a kardokat. Meggienek adtam, hogy majd adja oda neked. - Válaszolt a ki nem mondott kérdésemre.

-És a másik? Hogy került egy keletihez? - A nevét szándékosan nem mondtam.

-Nem keleti. - Válaszolta nagyon halkan. - Ő is közénk tartozik. Őt rabolták el tíz éve. Sajnos ő nem tud róla. Nem hinném, hogy elhinné bárkinek is az igazat.

Ezenkívül még annyit árult el az öregember, hogy a kardoknak fontos szerepe lesz a jövőben. De többet nem tudtam meg. Végül is... Ez is valami.

***

A férfi elkísért odáig, ahonnan már biztosan hazatalálok.

De most mit fogok mondani Jarednek? Azzal csak nem állhatok elé, hogy "Te hozzánk tartozol. Téged raboltak el. Ezért harcolunk." Ezt nem mondhatom neki. A végén még őrültnek nézne.

Otthon bezártam az ajtót, a cipőmet bedobtam a többi közé, a kardot pedig nekitámasztottam a falnak.

Elindultam a szobám felé. Ám ahogy elhaladtam a nappali előtt, egy kéz megragadta a torkomat. Sikítani akartam, viszont az illető a másik kezét a számra tapasztotta. Próbáltam elszakítani a kezét a számtól. Kapálóztam. Ezzel csak azt értem el, hogy egyre erősebben szorított magához.

-Nyugi. Nem bántalak. - Mondta lágyan Jared. Honnan tudja, hol lakok?

Leeresztettem a kezeimet, és vártam, hátha elenged.

-Megnyugodtál? - Bólintottam. Ezután szembe fordított magával. - Megtudtál valamit?

-Nem. - Hazudtam. Nem mertem a szemébe nézni. Éreztem, őt se tudtam meggyőzni. Egyik kezével felemelte az államat, amíg a szemébe nem néztem.

-Megismétlem... Megtudtál valamit? - Erre már nem válaszoltam. Feleslegesnek tartottam lefutni ezeket a köröket. Úgyis tudja, kiderítettem dolgokat.

Kitartóan nézett a szemembe. Kirántottam a kezéből az állam, máskülönben nem tudtam volna más irányba nézni.

Ahogy a kék szemeivel nézett rám... Annak nem tudtam volna nemet mondani. A gyomromban már így is pillangók repdestek, és a szívem is hevesebben vert. Tudatában voltam annak, ez nem azért van, mert félek attól, nem hisz majd nekem.

Én... Szerettem őt. Bár még szinte nem is ismertem. Semmit sem tudok róla. De az érzéseimmel tisztában vagyok. Ez biztos. Pedig milyen hihetetlenül hangzik...

-Befolyásolható vagy? - Kérdezte hirtelen.

-Bizonyos értelemben biztos az vagyok. - Válaszoltam. Természetesen megint gondolkodás nélkül. Miért nem tudok néha gondolkozni? De csak néha...?

Még közelebb hajolt hozzám. Az ajka már majdnem az enyémhez ért, de én egy kicsit elhúzódtam.

-Jared, hisz csak nem rég találkoztunk... - Pedig mindketten tudtuk, hogy én is ezt akarom.

-Az nem baj. - Válaszolta, majd az ajkait az enyémre szorította. Ha ez lehetséges volt, a szívem még gyorsabban vert.

-Megtudtál valamit? - Érdeklődött, miközben hevesen megcsókoltam.

-Igen. - Az ujjai a hajamba túrtak. A másik kezét a derekamra csúsztatta, és még közelebb húzott magához. A nyaka köré fontam a karjaimat.

El sem hiszem, hogy ezt tettem. Beleszerettem egy keletibe, aki lehet, hogy nem is az.

Tetszett ez az egész. Legszívesebben így maradtam volna még jó sokáig, de Jared elengedett.

-Nézd...! Sajnálom, ha egy kicsit erőszakos voltam, de... - Nem engedtem, hogy befejezze.

-Nem baj. - Ahogy kimondtam, ismét a nyakába kapaszkodva csókoltam.

Jared felkapott, majd felvitt a szobámba. Ott letett az ágyra, és mellém feküdt. Még mindig nem tértem magamhoz. Nagyon gyorsan vettem a levegőt, szinte már ziháltam.

-És el is mondod? - El kéne árulnom mindent. Viszont még mindig félek a reakciójától. Egy kicsit még halogathatnánk ezt a témát. Legalább addig, amíg összeszedem magam.

Mivel eddig vele szemben feküdtem, átgördültem a hátamra. Erre most nem akartam válaszolni.

-Kezdjük elölről? - Meglepve fordultam vissza. - Nagyon szívesen megteszem, és nem csak azért, hogy kiszedjem belőled az információkat.

-Tényleg? - Ámultam el. Komolyan mondja? És ennek miért örülök ennyire?

-Tetszel nekem. - Ismerte be. - Igaz, még a nevedet sem tudom. Te egy lépéssel előttem jársz. - Vágott egy grimaszt.

-Te is tetszel nekem. - Ha a megérzésem nem csalt, ettől a vallomásomtól elpirultam. - A nevem... Még nem árulom el. - Hogy jelezzem nem fogom meggondolni magam, megráztam a fejem.

-Szedjem ki belőled? - Jarednek ez az ötlete tetszett. Túlságosan is. Ő pedig mintha jól ráérezne a gyenge pontjaimra. -Te kérted... – Mondta, mintha egyenesen a szememből olvasott volna ki minden gondolatot.

Még mindig meg voltam győződve arról, hogy a nevemet egyenlőre nem kéne tudnia.

Amennyire csak tudott, közelebb húzott.

-Mi a neved? - Ahogy a szavak elhagyták a száját, én újra megcsókoltam.

Nem akartam neki elmondani. Próbáltam magamban tartani. Végül kicsúszott a számon.

-Tanya Shane. - Csak akkor jöttem rá, hogy elmondtam, mikor az ajka elszakadt az enyémtől. - A francba! Nem kellett volna elmondanom.

-De igen! - Ellenkezett Jared. - Már így is elég sokat törtem ezen a fejem.

-De hát... – Próbáltam ellenkezni.

-Tudom, tudom... - Vágott közbe. - Ez így nem volt sportszerű. Viszont... Nem bántam meg.

-Én sem. - Elkezdtem keresni az ajkait. Mikor megtaláltam, ő egy kicsit elhúzódott.

-Nem volt elég? - Viccelődött. Majd hozzátette. - Szeretnéd?

-Persze. - Mondtam, mintha, mi sem lenne természetesebb.

***

Amikor felébredtem, még sötét volt. Ránéztem az órára, amin piros számok mutatták a hajnali négyet.

Átfordultam a hátamra. Pontosabban átfordultam volna, ha nem ütközök bele valamibe. Vagy inkább valakibe...

-Felébredtél? - Kérdezte valaki.

Megfordultam. Ekkor egy kéz esett le a derekamról. Amint a szemem hozzászokott a sötétséghez, száz százalékig biztos voltam abban, Jared fekszik mellettem.

-Jared? - Döbbentem meg. - Hogy...? - És akkor beugrott. Tegnap este itt volt, amikor elaludtam.

Lassan felültem.

-Mi történt?