Ugyan, dehogy!
Kőkemény valóság,
Ismét becsapott...*
Ismét Jared mellkasára hajtottam a fejemet. Hihetetlen volt, hogy itt van. Hogy itt vagyok, és hogy itt vagyunk. Boldog voltam. Szerettem Jaredet, és ő is engem.
-Van itt neked valami. - Törte meg a csendet Jared, majd lenyúlt a földre.
Némi keresés után megtalálta, a kis dobozt, amiből egy láncot halászott elő, aminek a végén egy szív alakú medál lógott.
-Ez a tied. - Felültünk, Jared pedig a nyakamba akasztotta a láncot.
-Ez gyönyörű. Köszönöm. - Azzal ajkam erősen ütközött az övének.
-Tudtam, hogy tetszeni fog. - Fonta körém a karjait.
***
Amikor már sötét volt, zajt hallottam odakintről. Már igencsak későre járt, Jared pedig mellettem aludt a nappaliban lévő kanapén. Én nemrég ébredtem fel, és nem tudtam ismét elaludni.
Óvatosan keltem fel, nehogy felébresszem Jaredet. Odasétáltam az ablakhoz, és kinéztem rajta. Ismét zajt hallottam. Odakint nem láttam senkit.
Kinyitottam az ablak melletti ajtót, és kiléptem a hűvös levegőre. A szél ismét elkezdett fújni, de biztos nem ezt hallottam az előbb. Tettem előre még egy lépést, ám valaki megragadott, és kezét a számra tapasztotta.
-Nyugi, Tanya! - Szólt egy ismerős hang. Garett... Mit keres itt? Honnan tudja, hogy itt vagyok? Most már nem kapálóztam, ő pedig elengedett.
-Részeg vagy? - Kérdeztem gyanakodva.
-Csak egy kicsit ittam... - Próbálkozott, de én pontosan láttam, hogy az a kicsi, nem is volt olyan kevés.
-Mit keresel itt? - Sziszegtem.
-Üzenetet hoztam neked Peter Walkertől. - Azzal a kezembe nyomott egy papírt, ami össze volt hajtva. - És én nem jártam itt, érted? - Bólintottam, ő pedig eltűnt az éjszaka sötétségében.
Vajon mi ez? Visszamentem a házba. Épp zártam be az ajtót, amikor egy kéz ért a vállamhoz. Ettől kis híján felsikoltottam, és majdnem ugrottam egyet. Azonban hamar rájöttem, hogy csak Jared volt az.
-Sajnálom, hogy megijesztettelek. - Mondta meglátva az arcomat. Ezután megölelt, és visszahúzott a kanapéra.
-Semmi baj.
-Mi ez? - Érdeklődött, amint meglátta a kezemben lévő papírt.
-Fogalmam sincs. Az előbb hozta Garett. Azt mondta, Peter Walker küldte. - Látva Jared kérdő tekintetét folytattam. - Aki a kardokról mesélt nekem...
-Tényleg... Most már eszembe jutott.
Amíg kihajtogattam a papírlapot, Jared felkapcsolta az éjjeliszekrényen álló villanyt, hogy lássam elolvasni.
"Kedves, Tanya!
Hatalmas veszélyben vagy... Ha te és Jared nem mentek el onnan, mindketten meghalhattok.
Ne menj haza! A szüleid nem azok, akiknek gondolod őket. Meg kell bíznod bennem! Ők árulók. A keletieknek szállították innen az információkat.
Sajnálom, hogy így kellett megtudnod, de ez az igazság... Higgy nekem!
Jaredben is meg kell bíznod! Ő majd elvisz egy másik helyre...
Remélem, időben megkapod ezt a levelet... Amit meg kell jegyezned: ne menj haza, a szüleid nem azok, akiknek mondják magukat, és ne bízz meg mindenkiben!
Peter Walker"
-Szerinted ez igaz? - Néztem Jaredre.
-De még mennyire...! - A következő percben reccsenést hallottam, majd olyan szag lepte el a házat, mintha valami égne. Égett is...
A ház gyulladt ki. Valaki felgyújtotta. Ezután azt éreztem, Jared arrébb ránt, és oda, ahol eddig ültem az emelet padlójának egy része esett.
-El kell tűnnünk innen!
Jared felkapott, és ügyesen lépkedve eljutottunk az ajtóig. Mivel a kisebb fajta bőrönd még mindig ott volt, azt is felemelte, majd kilépett a szabadba.
-Tanya, jól vagy? - Kérdezte, mikor lefektetett a hideg fűre, és fölém hajolt.
-Az ijedtséget leszámítva, igen. - Öleltem erősen magamhoz.
-De hiszen vérzel... - Ellenkezett. Nem is éreztem, mikor ütöttem be valamibe a fejem.
Nem tudom, honnan Jared szerzett kötszert, és ellátta a sebemet.
-Jó lenne, ha most egy ideig kerülnéd a veszélyt. - Jegyezte meg, mikor végzett. - Mostanában többször is össze kellett raknom téged...
Jared tó melletti házában voltunk. Én a fürdőszobában voltam, és a sérüléseimet néztem a falra akasztott tükörben.
Halványan még látszott annak az ütésnek a helye, amit pár napja szereztem Jaredtől, és egy vágás, ahol pár másodperccel később beütöttem a fejem a szekrény sarkába. Ezek már majdnem eltűntek, de amit most sikerült szereznem, az még nagyon is látszott.
Letekertem a kezemen lévő kötést. A Vincenttől szerzett sebem is elkezdett begyógyulni.
A következő pillanatban Jared lépett mögém. Csak egy melegítőnadrág volt rajta. Karjait a derekam köré fonta, és megcsókolta a nyakamat.
-Minden rendben? - Kérdezte. - Feszültnek tűnsz...
-Ugyan, dehogy... - Ezután megpróbáltam elviccelni a dolgot. - Csak páran az életemre törnek, a szüleim árulók, és még mindig nem hiszem el, hogy ismét velem vagy... Mintha egy álom lenne...
Jared felnevetett, de vidámság nem volt a hangjában. Felnézett, és a tükörképünket bámulta. Miközben állát a jobb vállamra fektette, egyik keze végigsimított a az ütés helyén, majd megállt. Kezem Jaredére fektettem.
-Figyelhettem volna jobban is... - Hangja megbánó volt. - Nem kellett volna megütnöm téged... Egyszerűen elborult az agyam, és ösztönösen védtem ki. Pedig mennyire megérdemeltem volna azt a pofont, amit adni akartál!
-Jobb, hogy nem kaptad meg... - Sóhajtottam, ám akkor valaki kopogtatott az ajtón.
-Kinyitom. - Mondta Jared.
Épp elindult volna egyedül, amikor megfogtam a kezét, és vele mentem. Az ajtóban Michael állt.
-Hát te? - Kérdezte döbbenten Jared.
-Haver, hatalmas gáz van. - Rontott be a lakásba Michael. - A lányra nézve biztos...
A konyhába mentünk, és ott leültünk az asztalhoz.
-Miért? - Kérdeztem Michaeltől.
-Semmi különös... - Vont vállat. - Csak Vincent megtudta, hogy eltűntél, és most ide tart... De tényleg nem nagy ügy...
-De miből gondolja, hogy itt vagyunk? - Faggattam tovább.
-Szerinted? - Jelentőségteljesen Jaredre nézett, ám akkor több, velem egykorú fiú és Vincet lépett be az ajtón.
Közülük páran felrángattak maguk mellé, és lefogtak.
-Jared, mondd, hogy ez nem igaz! - Kértem, de ő nem válaszolt. Michaelt nézte. - Jared, megint átvertél?
Ezután erős ütést éreztem a tarkómon. Láttam, hogy Jared felém indul, és mond valamit, de a többiek nem engedték neki, hogy hozzám jöjjön. Őt is lefogták, ám én nem láttam többet, mert elvesztettem az eszméletemet.
Amikor felébredtem, egy ismeretlen helyen ültem egy székhez kötözve. Pár méterrel előttem fel-le járkált valaki, de nem tudtam kivenni, kicsoda.
-Szerintem magához tért. - Hallottam Michael hangját.
Aki előttem sétált, hümmögött egy kicsit a megállapítás hallatán, majd csendben folytatta útját.
Nem tudom, ezzel mennyi idő telhetett el, de az én gondolataim elkalandoztak. Eszembe jutott, mire utalt nemrég Michael.
Jared megint becsapott. De miért? Nem értem, mi értelme van ennek. Főleg azután, hogy ő és Lucas elhoztak innen, azután megbocsátottam Jarednek. Most pedig itt ülök, és a síri csendben csak a férfi cipőjének kopogását lehet néha hallani.
El akartam tűnni innen. Minél messzebbre kerülök ettől a helytől, annál jobb.
-Tanya! - Állt meg előttem a férfi. Csak most láttam, Vincent az. - Miért hiszel el mindent Jarednek? Ha egyszer becsapott, miért ne tenné meg újra és újra? - Nevetett. - Túl naiv vagy... Nem gondolod?
Lehajtottam a fejem. Sírás fojtogatott. Nem akartam elhinni, hogy ez igaz. Lehet, Vincentnek igaza van, és tényleg ennyire naiv vagyok? Nem hiszem. Én...
Én Jarednek nem tudok ellenállni. Egyszerűen nem megy. Nem tudok nemet mondani neki. Ha eddig nem tudtam, ezután sem fogok tudni. Ez száz százalék.
-Rendben. Így is játszhatjuk ezt a játékot... - Tűnődött el. - Nem muszáj válaszolnod semmire, de akkor számolj a következményekkel!
Hogy nagyobb nyomatékot adjon az állításának, előrántotta a kardját, és az állam alá csúsztatta. Felemelte a fejem, míg végül a szemébe nem néztem. Ekkor meglátta a nyakamban lógó láncot. Az ujjait köré fonta, és egy határozott rántással leszakította.
-Nem tudom, miért hitted el Jarednek, hogy tényleg szeret téged... Na, de mindegy, hisz ügyesen tud szimulálni és manipulálni... Gondolom, ezt te is észrevetted... - Mosolyodott el kárörvendően. - De ha már úgyis így alakult...
Intett Michaelnek, aki valakit beengedett az ajtón. Az illető mélyet sóhajtott.
-Innentől átadom a terepet neked. - Mondta Vincent. - Később visszanézek. Kíváncsi vagyok, mit fogsz kiszedni belőle...
A kardot elrántotta a torkomtól. Ennek az lett a következménye, hogy a penge egy kisebb csíkban felhasította az arcomon lévő bőrt. Vincent nevetve hagyta el a termet. Nem sokkal később Michael is követte.
Én lehajtott fejjel ültem tovább. Nem érdekelt, ki az, bár sejtettem. Nem akartam, hogy bárkivel is beszélnem keljen.
A férfi mögém lépett, és elvágta a kötelet a csuklómnál. Ezután egy széket húzott az enyém elé. Szemem sarkából pont láttam, ahogy a könyökével a térdére támaszkodik.
Vajon most arra vár, hogy mondjak valamit? Mert akkor elég sokáig várhat... Végül vettem egy mély levegőt, és felnéztem egyenesen a kék szemeibe.
Ismét pókerarcot öltött magára, de ez most más volt... Mintha bármelyik pillanatban összetörhetne, és ezzel felfedné az érzéseit.
Bármennyire is akartam, nem tudtam elszakítani a pillantásom Jaredétől. Tényleg olyan volt, mint egy kísértés, aminek ha akarok, se tudok ellenállni.
-El kell tűnnünk innen!
Jared felkapott, és ügyesen lépkedve eljutottunk az ajtóig. Mivel a kisebb fajta bőrönd még mindig ott volt, azt is felemelte, majd kilépett a szabadba.
-Tanya, jól vagy? - Kérdezte, mikor lefektetett a hideg fűre, és fölém hajolt.
-Az ijedtséget leszámítva, igen. - Öleltem erősen magamhoz.
-De hiszen vérzel... - Ellenkezett. Nem is éreztem, mikor ütöttem be valamibe a fejem.
Nem tudom, honnan Jared szerzett kötszert, és ellátta a sebemet.
-Jó lenne, ha most egy ideig kerülnéd a veszélyt. - Jegyezte meg, mikor végzett. - Mostanában többször is össze kellett raknom téged...
***
Jared tó melletti házában voltunk. Én a fürdőszobában voltam, és a sérüléseimet néztem a falra akasztott tükörben.
Halványan még látszott annak az ütésnek a helye, amit pár napja szereztem Jaredtől, és egy vágás, ahol pár másodperccel később beütöttem a fejem a szekrény sarkába. Ezek már majdnem eltűntek, de amit most sikerült szereznem, az még nagyon is látszott.
Letekertem a kezemen lévő kötést. A Vincenttől szerzett sebem is elkezdett begyógyulni.
A következő pillanatban Jared lépett mögém. Csak egy melegítőnadrág volt rajta. Karjait a derekam köré fonta, és megcsókolta a nyakamat.
-Minden rendben? - Kérdezte. - Feszültnek tűnsz...
-Ugyan, dehogy... - Ezután megpróbáltam elviccelni a dolgot. - Csak páran az életemre törnek, a szüleim árulók, és még mindig nem hiszem el, hogy ismét velem vagy... Mintha egy álom lenne...
Jared felnevetett, de vidámság nem volt a hangjában. Felnézett, és a tükörképünket bámulta. Miközben állát a jobb vállamra fektette, egyik keze végigsimított a az ütés helyén, majd megállt. Kezem Jaredére fektettem.
-Figyelhettem volna jobban is... - Hangja megbánó volt. - Nem kellett volna megütnöm téged... Egyszerűen elborult az agyam, és ösztönösen védtem ki. Pedig mennyire megérdemeltem volna azt a pofont, amit adni akartál!
-Jobb, hogy nem kaptad meg... - Sóhajtottam, ám akkor valaki kopogtatott az ajtón.
-Kinyitom. - Mondta Jared.
Épp elindult volna egyedül, amikor megfogtam a kezét, és vele mentem. Az ajtóban Michael állt.
-Hát te? - Kérdezte döbbenten Jared.
-Haver, hatalmas gáz van. - Rontott be a lakásba Michael. - A lányra nézve biztos...
A konyhába mentünk, és ott leültünk az asztalhoz.
-Miért? - Kérdeztem Michaeltől.
-Semmi különös... - Vont vállat. - Csak Vincent megtudta, hogy eltűntél, és most ide tart... De tényleg nem nagy ügy...
-De miből gondolja, hogy itt vagyunk? - Faggattam tovább.
-Szerinted? - Jelentőségteljesen Jaredre nézett, ám akkor több, velem egykorú fiú és Vincet lépett be az ajtón.
Közülük páran felrángattak maguk mellé, és lefogtak.
-Jared, mondd, hogy ez nem igaz! - Kértem, de ő nem válaszolt. Michaelt nézte. - Jared, megint átvertél?
Ezután erős ütést éreztem a tarkómon. Láttam, hogy Jared felém indul, és mond valamit, de a többiek nem engedték neki, hogy hozzám jöjjön. Őt is lefogták, ám én nem láttam többet, mert elvesztettem az eszméletemet.
***
Amikor felébredtem, egy ismeretlen helyen ültem egy székhez kötözve. Pár méterrel előttem fel-le járkált valaki, de nem tudtam kivenni, kicsoda.
-Szerintem magához tért. - Hallottam Michael hangját.
Aki előttem sétált, hümmögött egy kicsit a megállapítás hallatán, majd csendben folytatta útját.
Nem tudom, ezzel mennyi idő telhetett el, de az én gondolataim elkalandoztak. Eszembe jutott, mire utalt nemrég Michael.
Jared megint becsapott. De miért? Nem értem, mi értelme van ennek. Főleg azután, hogy ő és Lucas elhoztak innen, azután megbocsátottam Jarednek. Most pedig itt ülök, és a síri csendben csak a férfi cipőjének kopogását lehet néha hallani.
El akartam tűnni innen. Minél messzebbre kerülök ettől a helytől, annál jobb.
-Tanya! - Állt meg előttem a férfi. Csak most láttam, Vincent az. - Miért hiszel el mindent Jarednek? Ha egyszer becsapott, miért ne tenné meg újra és újra? - Nevetett. - Túl naiv vagy... Nem gondolod?
Lehajtottam a fejem. Sírás fojtogatott. Nem akartam elhinni, hogy ez igaz. Lehet, Vincentnek igaza van, és tényleg ennyire naiv vagyok? Nem hiszem. Én...
Én Jarednek nem tudok ellenállni. Egyszerűen nem megy. Nem tudok nemet mondani neki. Ha eddig nem tudtam, ezután sem fogok tudni. Ez száz százalék.
-Rendben. Így is játszhatjuk ezt a játékot... - Tűnődött el. - Nem muszáj válaszolnod semmire, de akkor számolj a következményekkel!
Hogy nagyobb nyomatékot adjon az állításának, előrántotta a kardját, és az állam alá csúsztatta. Felemelte a fejem, míg végül a szemébe nem néztem. Ekkor meglátta a nyakamban lógó láncot. Az ujjait köré fonta, és egy határozott rántással leszakította.
-Nem tudom, miért hitted el Jarednek, hogy tényleg szeret téged... Na, de mindegy, hisz ügyesen tud szimulálni és manipulálni... Gondolom, ezt te is észrevetted... - Mosolyodott el kárörvendően. - De ha már úgyis így alakult...
Intett Michaelnek, aki valakit beengedett az ajtón. Az illető mélyet sóhajtott.
-Innentől átadom a terepet neked. - Mondta Vincent. - Később visszanézek. Kíváncsi vagyok, mit fogsz kiszedni belőle...
A kardot elrántotta a torkomtól. Ennek az lett a következménye, hogy a penge egy kisebb csíkban felhasította az arcomon lévő bőrt. Vincent nevetve hagyta el a termet. Nem sokkal később Michael is követte.
Én lehajtott fejjel ültem tovább. Nem érdekelt, ki az, bár sejtettem. Nem akartam, hogy bárkivel is beszélnem keljen.
A férfi mögém lépett, és elvágta a kötelet a csuklómnál. Ezután egy széket húzott az enyém elé. Szemem sarkából pont láttam, ahogy a könyökével a térdére támaszkodik.
Vajon most arra vár, hogy mondjak valamit? Mert akkor elég sokáig várhat... Végül vettem egy mély levegőt, és felnéztem egyenesen a kék szemeibe.
Ismét pókerarcot öltött magára, de ez most más volt... Mintha bármelyik pillanatban összetörhetne, és ezzel felfedné az érzéseit.
Bármennyire is akartam, nem tudtam elszakítani a pillantásom Jaredétől. Tényleg olyan volt, mint egy kísértés, aminek ha akarok, se tudok ellenállni.
