Vannak csaták, amiket meg kell vívnunk. De ez más...
Mi van, ha az életed egy pillanat alatt megváltozik? Az egyik csata után találkozol egy ismeretlennel, aki az ellenséghez tartozik... Olyan mintha nem is e világi teremtmény volna: szőke hajú, kék szemű, jóképű, kedves... Egy megtestesült álom...
Halálosan beleszeretsz, pedig tudod, nem lenne szabad... Jól érzed magad vele, úgy érzed, van valaki, akire számíthatsz. Csak pár napja ismered, de gyakorlatilag bármit megteszel az ő kedvéért. Az érzéseiddel is tisztában vagy...
De az érmének is két oldala van...
Pár napon belül az ágyában találod magad, majd amikor reggel felébredsz, közlik veled, mindez egy trükk volt... Becsaptak.
A fiúnak, akit szeretsz, meg kellene ölnie téged. Szerencsére bizonyos értelemben megment a haláltól, viszont téged börtönbe vetnek, ahonnan nem látsz kiutat. Ráadásul nem érted, a szüleid miért álltak az ellenség emberei között.
Próbálnak belőled olyan dolgokról információt kiszedni, amikről fogalmad sincs. Úgy érzed mindennek vége, de akkor valaki a segítségedre siet, majd menekültök.
Próbálod kiverni a fejedből a fiút, aki becsapott. De vajon sikerül? Mikor végre túltennéd rajta magad, ő ismét felbukkan.
Képes vagy még hinni neki? Szereted még? Mi van, ha már nem vagy képes egyikre sem? Meg tudod törni a jeget, vagy elveszítesz mindenkit, aki fontos számodra?

2011. december 28., szerda

Elárult?

*Tömlöcbe zárva,
Angyalra várva.
Mikor jössz, hol késel,
Ó, szőke hercegem?*

Megpróbáltam kiszabadulni. Sikertelenül.

-El is hiszem, hogy bejössz Jarednek... - Mondta eltűnődve.

Miközben ott vergődtem, valamit sikerült levernem a pultról, ami hangos koppanással ért földet.

Nem tudtam, mit kitalálni... Először azt kellett volna elérnem, hogy elengedjen... De hogyan?

Nem sokkal ezután Jared hangjára lettem figyelmes.

-Tanya, a konyhában vagy? - Szívem szerint odakiáltottam volna, hogy itt vagyok, de az idegen keze a számon megakadályozott ebben. - Tanya...? - Kérdezte gyanakodva.

Abban a pillanatban már az ajtóban állt.

-Michael? - A szeme elkerekedett. Látszott, hogy nem értette, mit keres itt.

-Helló, haver! Rég láttalak... - Abban a pillanatban, hogy elengedett, lekevertem neki egy pofont.

-Minden nyugati ilyen harcias? - Intézte hozzám a szavait.

-Nem, csak nekem biztos kétszer annyi jutott, mint másnak. - Válaszoltam gúnyosan.

-Ha már ilyen szépen megismerkedtetek, Tanya és Michael... Valamelyikőtök elárulná, hogy mi a fene folyik itt?

Összefontam a karjaimat a mellkasom előtt.

-Úgy gondoltam itt talállak, mert... - A mondatot a felénél Michael abbahagyta, mintha eszébe jutott volna, hogy én is ott vagyok. Felém sandított.

-Már itt se vagyok... - Mondtam.

-Várj! - Jared megragadta a karom, amikor elmentem mellette. - Nyugodtan maradj!

Mögöttünk Michael megköszörülte a torkát. Tudtam, azt akarja, hogy menjek már el.

-Beszéljétek meg, amit akartok, én meg majd visszajövök, ha végeztetek.

Mielőtt Jared elengedett volna, megcsókolt.

***

Nem tudtam, mi lehet ilyen égetően fontos, de nem is érdekelt. Csak azt tudtam, biztos nem tartozik rám.

Felvettem a saját ruháimat, majd elfeküdtem a hálószobában lévő ágyon. Hallottam, ahogy a konyhában halkan beszélgetnek valamiről.

A telefonom csörgése nagyon megijesztett. Azt hittem otthon hagytam...

-Igen? - Szóltam bele.

-Hogy érzed magad? - Hallottam Melanie aggódó hangját.

-Teljesen jól vagyok. - Válaszoltam értetlenül. Ezért hívott fel? - Mi a baj? Olyan furcsa a hangod...

-Tanya... Ezt még soha nem mondtuk neked, de... Azt tudtad, hogy van még egy képességünk, mégpedig az, hogy láthatjuk a jövőt, de csak ha akarjuk... Ez teljesen véletlen volt... És az se lehet, hogy képzelődtem, mert nem csak én láttam.... Cameron, Kacey és Alice is...

-De mi történt? - Ültem fel.

-Remélem ülsz... - Mondta. Szinte már hisztérikus állapotban volt.

-Igen. Mondd, hogy mi van? - Kezdtem komolyan aggódni.

-Az az igazság, hogy... Nézd, tényleg nem szándékos volt...

-Melanie, ne mentegetőzz! Nem leszek kiakadva, bármiről is legyen szó...

-Tanya, te... Te terhes vagy. - Bökte ki végül.

-Mi van? - Magam is meglepődtem, milyen furcsa a hangom. - Az lehetetlen.

-Tudom, tudom... - Mondta, aztán elkezdett össze-vissza beszélni. - De az a helyzet, hogy a tegnap estétől... Ez száz százalék... Egy gyerek volt a karodban... De ez is csak egy nagyjából kilenc hónap múlva következik be... 

***

Ez a hír teljesen letaglózott. Most mit csináljak? Össze kell szednem magam. Jared nem tudhatja meg... Legalábbis még nem... Mi van ha csak egy félreértés az egész? De azt nem hiszem. A lányok nekem mindig az igazat mondták...

Az arcomat a tenyerembe temettem. Azt, ahogy akkor éreztem magam se szavakkal elmondani, se leírni nem lehet.

Hallottam, hogy becsukódik a bejárati ajtó. Biztos Michael ment el. Jared elindult a szoba felé, és egyben felém is.

Megpróbáltam valami mosolyfélét az arcomra erőltetni, amikor megláttam Jaredet. Látszólag sikerült, mert nem vette észre, hogy valami baj lenne.

-Mit szeretnél ma csinálni? - Ült mellém.

-Nem is tudom... Igazából mindegy...

A színészkedésben nem voltam jó, de most úgy tűnik mégis sikerült.

***

A nap nagy részét a szabadban töltöttük. Körbejártuk ezt a vidéket. Jarednek sikerült teljesen kifárasztania.

Az előbb zuhanyoztam le, most pedig fáradtan estem be Jared mellé az ágyba. Úgy éreztem az erőm teljesen elhagyott.

-Aludj jól! - Azzal megcsókolt.

-Te is. - Alighogy kimondtam, szerintem el is aludhattam.

A lehető legfurcsább dolgokról álmodtam. Egy tömlöcbe voltam bezárva, ráadásul egy számomra teljesen ismeretlen helyen. Volt velem még valaki, de nem tudtam kivenni a sötétségben, ki is lehet az. Meg voltam rémülve. Valaki épp benyitott az ajtón, de nem láttam már, ki az, mert felébredtem.

Valaki megköszörülte a torkát. Felkaptam a fejem. Az ágy végénél négy vagy öt férfi állt. Az egyik felemelte a kardját, és az alig pár centire az arcomtól állt meg. Sikoltani akartam, de egy hang sem jött ki a torkomon. Ekkor már Jared is mellettem ült.

-Vedd ezt fel! - Az idegen kezembe dobta a saját ruháimat.

-Mi folyik itt? - Súgtam oda Jarednek.

-Sajnálom. - Mondta.

-Mit Jared? Mi ez az egész?

-Siess! - Szólt ismét a férfi. A karddal felém bökött, de kikerültem.

Miután gyorsan magamra kaptam a ruháimat, az idegen utasított két másikat, hogy fogjanak le, mielőtt megpróbálnék elszökni.

-Sajnálom. - Mondta Jared ismét. - Nem akartam, hogy így végződjön.

-Igen, kislány. - Mondta az egyik, aki segített lefogni engem. Ekkor abbahagytam a kapálózást, mert rájöttem, ezzel nem fogok sokra menni. - Jared csúnyán becsapott téged.

-Ugye ez nem igaz? - Néztem Jaredre, aki meg se próbálta tagadni. - Jared, kérlek mondd, hogy ez nem igaz! - Az arcomon egy könnycsepp gurult végig. - Én megbíztam benned.

-Jaj, ez nagyon megható! - Mondta a harmadikuk. - A naiv kislány beleesett a farkas csapdájába...

***

Az idegenek egytől egyig keletiek voltak, és az új parancsnokuk elé akartak vinni minket. az egyikükben felismertem Michaelt.

Valamivel elkábíthattak, mert az egyik pillanatban még Jared házában voltam, a másikba pedig már két oldalról tartottak a "főnökük" előtt.

-Látom belesétáltál a csapdába, amit Jared állított neked....

Körülöttünk állt gyakorlatilag az összes keleti. A parancsnok mögött állt Jared. Egy pillantást sem vetett rám. Állt lehajtott fejjel, és hallgatta az eseményeket.

-Szóval... Jared sikerrel járt, tehát van hozzád egy kérdésem... Hajlandó vagy megengedni, hogy megnézzem a kardodat? - Kinyújtotta a kezét, és valaki beletette a kardomat. Megráztam a fejem. Nem mindegy neki, hogyan néz ki? - Ezt nem komolyan kérdeztem, csupán udvariasságból.

Azzal felemelte, hogy jobban lássa. A szemében felismerés szikrája csillant.

-Jared! - Intette magához. - Ez pont olyan, mint a tied... Ez hogy lehetséges? - Jared megrázta a fejét, jelezve, nem tudja.

A teremben több irányból az "Öljük meg!" kiáltás hallatszott.

-Rendben. Öljétek meg! - Adta ki az utasítást, mire többen is elindultak felém, de félbeszakította őket. - Állj! Szerintem jobb lenne, ha ezt a feladatot Jaredre bíznánk...

Akik az előbb felém tartottak, visszahátráltak a helyükre.

-Micheal! Hozz hét pisztolyt! Négyet tölts meg, hármat hagyj üresen! Senkinek sem szabad megmondanod, vagy megmutatnod, melyikekben nincs töltény! Értve vagyok? - Michael lelkesen bólogatott, majd elszaladt.

Először nem értettem, miért van erre szükség, de aztán rájöttem... Van egy esélyen, hogy túléljem...

Miközben Michaelre vártunk, a teremben többen elkezdtek beszélgetni. Én Jaredet néztem. Nem voltam képes felfogni, miért tette ezt.

Abban a pillanatban egy lány lépett Jared elé. Felismertem. Cindy volt, az osztálytársam. Hogy került ide? Megpróbálta megölelni Jaredet, de  ő arrébb lökte a lányt, aki megsértődött, és elrohant.

Követtem a szememmel, merre távozik, ám a pillantásom megakadt egy férfin és egy nőn, akik nagyon ismerősek voltak. Ahogy tovább néztem őket, felismertem bennük a szüleimet.

Épp kiabálni akartam nekik, mit keresnek itt, amikor valahonnan beúszott elém a képbe a keletiek parancsnoka, és eltakarta őket előlem.

-Csak semmi kísérlet a szökésre! - Figyelmeztetett. - És hogy megjegyezd... - Mivel a kinyújtott karomnál fogva tartott a két fiú, így a legegyszerűbb megoldást választotta. Felemelte a kardját, és egy csíkon felhasította a tenyeremet.

-Ááá! - Kiáltottam. A vágás helyén égett a bőröm. Ekkor Jared is felénk fordult, én pedig hozzá intéztem a szavaimat. - Jared, hogy tehetted ezt?

-Ez volt a feladatom. - Válaszolta hidegen. A pillantásomat kerülte.

-Szerettél engem? - Kérdeztem hirtelen. - Mert én szerettelek téged.

Nem kaptam választ. Továbbra is a földet fixírozta.

-Jared, terhes vagyok! - Bukott ki belőlem. Nem akartam, hogy így tudja meg, de nem volt más választásom. Vagy most mondom el neki, vagy lehet, hogy már nem lesz rá lehetőségem.

-Ejha! - Mondta a parancsnok. - Tényleg Jared? Nem gondoltam, hogy erre is képes leszel a hatás eléréséhez... - Ezt követően elment, mert valaki beszélni akart vele.

Jaredre néztem. Az arcán meglepetés és hitetlenkedés ült.

Michael is visszaért a hét pisztollyal. Hoztak egy asztalt is, amit letettek elém, rá pedig a fegyvereket helyezték. Jared előrelépett. A teremben hirtelen mindenki elhallgatott.

Jared felvette az egyiket, és a homlokom elé tartotta. A szívverésem felgyorsult, a levegőt is egyre gyorsabban vettem.

-Három lehetőséged van. Ha mindháromszor sikerrel jársz, és nem ölöd meg a lányt, a mi legnagyobb sajnálatunkra, akkor csak börtönbe vetjük.

-Sajnálom. - Mondta ismét mélyen a szemembe nézve, majd meghúzta a ravaszt. Nem történt semmi. Ezt követően egy másikkal is megismételte. Semmi.

Egy pillanatra megkönnyebbültem, de eszembe jutott, hogy van még egy lövése. Holtsápadtan figyeltem, ahogy felemel egyet a maradék öt közül.

Ezt is felém tartotta. Láttam rajta az ijedséget. Amint meghúzta volna a ravaszt, gyorsan a földre szegezte a pisztolyt, és arra lőtt. Nagy durranást hallottam. Le is lőhetett volna...

Jared hátat fordított nekem, és a parancsnokhoz intézte szavait.

-Nem halt meg, tehát börtönbe vethetitek. - Hallatszott. A hangja érzelemmentes volt.

-De nem ez volt a feladat...

-Azt mondta három lövésem van... Én mindet elhasználtam. - Szakította félbe.

Feszült csend következett. Végül megadta magát, és azt mondta, vigyenek egy tömlöcbe.

Nem ellenkeztem, annyira megrémítettek az előbb történtek. A két fiú szorosan tartva elindult velem. A csoportból még páran követtek minket, de csak azok akiknek meg lett engedve.

Amikor odaértünk, a parancsnok kiadott még egy-két utasítást.

-Kötözzétek ki! - Mutatott a falhoz illesztett láncra. Ekkor elkezdtem kapálózni, ugyanis magamhoz tértem az előző sokkból. - A lábát is.

Nem bírtam sokáig. Túl erősek voltak hozzám képest, így könnyen oda tudtak láncolni a falhoz. Mikor végeztek kiléptek az ajtó, ami elé egy őrt is állítottak. Csak tudnám minek... Innen úgy se tudnék kiszökni.

Nem lehettem itt régóta, mikor egy ismerős hang azt mondta az ajtó előtt állónak, hogy menjen el, ő majd rajtam tartja a szemét. Amint távozott az őr, ő belépett az ajtón.