Most dől el minden.
Ez még nem a vég,
De én már úgy érzem...*
Kiabáltam. Azt követeltem, engedjenek el. Nem tudtam mást tenni. Egyszerűen túl erősek voltak hozzám képest, és nem engedtek.
Csak most láttam, hogy az az izzó vasrúd nem is az, aminek először láttam, hanem egy kard. Már csak pár milliméter választotta el az arcomtól.
A két fiú próbált mindig visszatartani, amikor elhúzódtam volna hátrafelé. Jared szemében láttam a saját tükörképemet is, ami szintén arról tanúskodott, mennyire féltem.
A következő pillanatban, mikor az arcomhoz ért volna a kard vége, Jared megfordult, és Vincent felé dobta. Majdnem sikerült eltalálnia Vincentet.
Pontosan tudtam szándékosan dobta mellé, nem véletlenül. A kard pár centire Vincenttől mélyedt a falba.
-Jared, Jared, Jared... - Ingatta Vincent jobbra-balra a fejét. - Megszeged a parancsom?
-Igen. - Válaszolta ismét rám nézve kék szemeivel.
-Tudod, a feladatod nem az volt, hogy beleszeress ebbe a lányba, hanem az, hogy kiszedj belőle mindent...
-Tisztában vagyok vele. De nem érdekel... - Mondta halkan. Kezei ökölbe szorultak. Láttam rajta, mire készül, viszont ezt nem tartottam jó ötletnek.
-Jared, ha most be akarsz mosni nekem egyet, azzal nem fogsz jól járni... - Nevetett, majd kilépett az ajtón.
A két fiú a karomnál fogva vitt Vincent után. Jared megbánóan nézett utánunk, miközben én el sem tudtam képzelni, mit akarnak most csinálni velem.
Látszott Jareden, egyből utánam szeretne jönni, ám Michael visszatartotta.
***
Vincent után belöktek egy ajtón, és távoztak. A férfi mögém lépett, és gondosan bezárta az ajtót, hogy a szökésre még csak ne is gondoljak.
Ezután megragadta a derekamat, és magához húzott. Megpróbálta levenni rólam a ruháimat. Egyből rájöttem, mit akar velem csinálni. Csak az volt a tervében a probléma, hogy én nem fogom hagyni.
Végül rá kellett jönnie, hogy én nem fogom megadni neki, amit akar, így akkora pofont kaptam tőle, hogy ráestem a tőlünk nem messze álló ágyra.
-Tudom, Jareddel jobban szereted csinálni... - Nevetett savanyúan.
-És akkor mi van? - Vágtam vissza csípősen. Utólag átgondolva nem kellett volna, mert így a másik arcomra is kaptam egy pofont.
Éreztem, ahogy a szám sarkéból valami az arcomra szivárog. A nyelvemmel megérintetem, és rájöttem, ez az én vérem. Ám nem tudott érdekelni, mert sokkal fontosabb volt, hogy átgondoljam, hogyan tudok innen kijutni.
Fejem hátrabicsaklott, miután még párszor megpofozott. Egy könnycsepp gurult végig az arcomon. Ebben a pillanatban szerettem volna Jareddel lenni. Szerettem volna, ha magához ölel.
-Szemtelen kis... - Eközben épp még egyszer megütött volna, ám valaki kopogott az ajtón. Ha jó volt a sejtésem a mondat végét nem is szerettem volna hallani.
Vincent kelletlenül odasétált, kinyitotta, majd elkezdett beszélgetni valakivel. Nem értettem, hogy miről, ám nem is igazán érdekelt. Inkább megpróbáltam átgondolni, milyen lehetőségeim vannak a szökésre.
Meglepetésemre a szobában egy ablak sem volt, így erre még csak nem is gondolhattam. A fáklyák, amik a falra voltak felerősítve, jó megoldásnak tűntek. Viszont mindegyik a szoba másik végében volt, Vincent pedig észrevette volna, ha el akartam volna osonni mögötte.
Csak feküdtem tovább. Mondhatni, félig fejjel lefelé lógtam le az ágyról. Szóval mindent fejjel lefelé is láttam. Nem sokkal később hallottam, Vincent ismét elindult felém. Nem foglalkoztam vele.
-Volt időd átgondolni mindent, igazam van? - Állt meg mellettem.
-Igen. - Válaszoltam halkan. - Főleg azt, hogy nem lehetsz ennyire gusztustalan...
-Nocsak... Ezt hogy érted? - Lepődött meg. Ezután felrángatott maga mellé.
-Pontosan tudod. - Köptem a szavakat. - Te apám testvére vagy...
Egy pillanatig mély csend telepedett kettőnk közé, majd mérgesen meglökött. Nem bírtam megtartani az egyensúlyom, így elestem, és sikeresen lefejeltem az egyik szekrény sarkát.
***
Vincent megállapította, hogy biztos Jaredtől tudok mindent a családi szálakról. Szerencsémre arról még fogalma sem volt, hogy én már tudok az angyalos történetről.
Miután közöltem vele ezt az egész család-dolgot, idehívatta azt a két fiút, akik az előbb is lefogtak. Megparancsolta nekik, vigyenek egy tömlöcbe.
Talán félúton lehettünk, amikor az árnyékban megmozdult valaki. A szívem nagyot dobbant, mert sejtettem, ki az. Azonban én lehajtva tartottam a fejem, mert nem akartam, hogy észrevegyék, mennyire örülök neki.
-Átadhatjátok nekem. - Szólalt meg Jared, ahogy mellé értünk.
-Ez nem biztos, hogy jó ötlet. - Ellenkezett az egyik.
-Biztos vagy te ebben? - Kérdése után valamit az egyikük kezébe csúsztatott, majd magához húzott.
-Akkor te elvitted a tömlöcbe... - Válaszolta a másik, arra gondolva, hogy Jared egyáltalán nem oda fog vinni.
-Értjük egymást... - Bólintott Jared, ezt követően pedig az előző "testőreim" eltűntek.
Szorosan öleltem magamhoz a fiút, miközben elsírtam magam.
-Sss! Semmi baj. - Súgta a fülembe, a hátamat cirógatva. - Nyugodj meg!
Azonban nyugtató szavai nem hatottak rám. Csak sírtam tovább. Jared egyik kezét az állam alá csúsztatta, és felemelte a fejemet, hogy a szemembe tudjon nézni. Ám akkor meglátta felhasadt, vérző ajkamat, és a szintén vérző arcomat, homlokomat.
-Ezt Vincent tette veled? - Kérdezte.
-Igen. - Kicsit nehezemre esett beszélni, ugyanis ahányszor kinyitottam a számat, mindig belehasított a fájdalom ott, ahol a seb volt.
Jared a karjaiba kapott, azután elindult velem egy erdős terület felé. Fejemet a vállára hajtottam, és beszívtam ismerős illatát. Karjaimat a nyaka köré fontam.
Talán azért szorítottam magamhoz olyan erősen, mert nem akartam ismét elveszíteni. Mellette akartam maradni. Örökre.
Miközben Jared az erdő keresztül haladt át velem, egy számomra ismeretlen dallamot kezdett el dúdolni. Fogalmam sincs, hogyan sikerült ezzel megnyugtatnia, de sikerült.
Már láttam Jared tóparti házát a fák mögött, amikor elnyomott az álom.
***
Jared mellettem feküdt, amikor felébredtem. Karjait védelmezőn fonta a derekam köré. Ölelésében megfordultam, és még közelebb húzódtam hozzá.
-Jobban vagy? - Csókolt homlokon.
-Azt hiszem, igen. - Sóhajtottam. - Mi lesz ezután, Jared? Menekülnöm kell egész életemben Vincent elől?
-Nem. - Rázta meg a fejét. - Michalellel már dolgozunk egy terven... - Mivel kíváncsian néztem rá, folytatta. - Erről sajnos nem árulhatok el többet, különben Michael kinyír...
Ezen gondolkodóba estem. Szerintem Jared bármikor fél kézzel elbánna Michaellel...
-Rendben. - Adtam meg magam. - Mit kérsz reggelire?
Felkeltem, majd elindultam a konyha felé. Jared egyből utánam jött, majd amíg én nekiálltam elkészíteni a reggelit, ő megterített.
***
Az éjszaka közepén egy rémálmomból riadtam fel. Jared békésen aludt mellettem, ám én nem bírtam visszafeküdni, és aludni.
Óvatosan keltem fel, nehogy Jared is felébredjen. Kiléptem a szabadba, a friss levegőre. Úgy éreztem, muszáj kiszellőztetnem a fejemet.
Csak pár métert sétáltam, amikor egy alakot láttam megmozdulni a fák között. Először azt hittem, valamilyen éjszakai állat, így nem foglalkoztam vele, hanem továbbsétáltam. Nem kellett volna...
Az egyik pillanatban az erdőből Cindy lépett elő. Mit keresett itt?
-Szia, Tanya! - Köszönt, míg felém közeledett.
-Mit akarsz? - kérdeztem csak úgy, félvállról.
-Hát így kell köszönteni a te unokatestvéred? - Érdeklődött mosolyogva.
Én még csak leplezni sem tudtam a megdöbbenésemet. Cindy Vincent lánya lenne?
-Apu mondta, hogy hamarosan meg fog találni... Igen, igen. Észrevette, hogy nem a tömlöcben vagy, mert keresett téged... - Mondta eltűnődve. - Én egyből tudtam, hogy Jarednél vagy, így idejöttem.
Miközben beszélt, egyre szélesebb lett a vigyor az arcán. Kérdezni akartam valamit, amire már nem emlékszem, amikor valaki hátulról leütött.
***
Egy ismeretlen helyen ébredtem. Nem egészen voltam magamnál, amikor megláttam a terem másik felében Cindy alakját. Próbáltam megmozdulni, csakhogy túl nehéznek éreztem mindenem.
A szememet csak résnyire voltam képes kinyitni, ám még így is tisztán láttam Cindy felém közeledő alakját. Egyik kezében két, egyenként nagyjából húsz centiméter hosszú botot tartott, ami első ránézésre rózsa ágából készültnek tűnt. Másik kezében két üvegcsét tartott. Ha jól láttam az egyik vérvörös, a másik pedig valamilyen érdekes kék színű volt.
-Mit csinálsz? - Akartam kérdezni, de valamiért nem akart rendesen forogni a nyelvem, így szinte száz százalék, hogy nem sikerült érthetően kimondanom ezt a pár szót.
Cindy meg sem hallotta nyögésemet. Letérdelt mellém, levette a vérvörös üvegről a tetőt, és belemártotta az egyik pálcát.
Megragadta jobb csuklómat, majd kifordította a karomat, hogy belső fele legyen felfelé. Még az ellenkezéshez sem volt elég erőm. Teljesen kába voltam.
A mostanra szintén vérvörösre színeződött pálcát végighúzta a karomon. A fájdalomtól, ami a karomba hasított, felüvöltöttem. Ugyanezt a mozdulatot Cindy többször is megismételte.
Ahányszor a bőrömhöz ért, mindig felsikítottam, vagy felüvöltöttem. Éreztem, ahogy egy könnycsepp végiggurult az arcomon.
Mikor végzett a jobb karommal, már egyáltalán nem éreztem, hogy lenne karom. Ezután felkelt, megkerült, és a másik oldalamra térdelt le. Ugyanazt megcsinálta, mint az előbb, csak ezúttal nem a vörös üveget és pálcát használta, hanem a kéket.
Csak egy dologra tudtam gondolni. Jaredre. Vele akartam lenni. Nem kellett volna kimennem a házból az éjszaka közepén...
Ha valamilyen csoda folytán meg tudnék menekülni innen, az első utam egyből Jaredhez vezetne, és egyből a karjai közé vetném magam.
Már majdnem teljesen elvesztettem az eszméletemet, amikor a terem másik felében megláttam egy alakot. Kezében kardot tartott, haja szőke volt. Már ennyiből is rájöttem, ki az, mikor elmerültem az öntudatlanságban.
