Már csak el kell mondjam.
Ez az egész hihetetlen,
Ennek ellenére így van.*
Jared is felült, majd átkarolt. Ekkor észrevettem, hogy már a pizsamának használt ruhám van rajtam. Jareden is csak egy nadrágot láttam.
-Mi történt? - Ismételtem meg az előbbi kérdésemet.
Türelmesen vártam, hátha kapok választ. Jared nem szólt egy szót se.
-Ugye nem? - Félve pillantottam fel rá. Reménykedtem a "nem" válaszban, ugyanakkor féltem az "igen" választól.
Megint semmi.
-Szóval igen. - Vontam le a következtetést, és nekidőltem Jared vállának. Hogy tehettem ezt? - Miért nem válaszolsz? Kérlek, mondj valamit!
-Valamit valamiért? - Érdeklődött.
-Tessék? - Teljesen elképedtem. A nyilvánvalót leszámítva mire gondol?
-Szerintem nem mondanád el, mit tudtál meg tegnap este...
-Jól látod. - Vágtam a szavába. Nem értettem, hova akar kilyukadni.
-De ha elárulsz mindent, akkor én is elárulom azt, amire kíváncsi vagy. - Alkudozott.
-Fölösleges. Tudom, hogy igen. - Mikor lettem ennyire pesszimista?
-Nem jelent semmit, hogy nem válaszoltam. - Ezzel a mondattal keltett bennem egy kis reményt.
-Akkor nem?
-Ezt nem mondtam.
Végül is... Ez nem nagy kérés. Elég lenne megmondanom neki, hogy közénk tartozik. És ezért cserébe én is megkapom a választ arra, amire én vagyok kíváncsi. Pár perces hallgatás után megadtam magam.
-Rendben. Te nyertél...
-Akkor...? - Nem hittem el, hogy tényleg megteszem. Miért nem tudok neki nemet mondani?
-De ígérd meg, nem fogsz kiborulni! Jó? - Figyelmeztettem.
-Nem fogok.
-Jared, te... Te is... - Fogalmam sem volt, hogyan kéne ezt közölni vele. Jared várakozón nézett rám. Még mondhatom, hogy nem áll az alku... De nem megy. Végül nagy nehezen sikerült kimondanom. - Te is közénk tartozol.
-Tessék? - Nézett rám kérdőn.
-Te is ehhez a néphez tartozol... Miattad van a... a... a háború.
-Értem.
-Nem hiszel nekem, ugye?
-Miért ne hinnék neked? - Nem borult ki. Ez jó jel... Azt hiszem. - Ha hozzátok tartozok, akkor ezt az itteniekkel is kéne közölni, vagy tévedek? - Megráztam a fejem, jelezve nem téved. - És ezt hogy tervezed?
-Még nem tudom. Majd kitalálok valamit... Nagyon kiborultál?
Nem is gondoltam arra, hogy vajon hogy vette ilyen könnyen a dolgokat...
-Igazából nem. Ha nem tőled hallanám, akkor el sem hinném. - Jared visszadőlt magával húzva engem is. Csendben feküdtünk egymás mellett, majd hirtelen megszólalt Jared. - És nem.
Először nem értettem, mire gondol.
-A válaszom... - A mondat végét vajon direkt hagyta függőben? - Nem emlékszel? - Kérdezte gyanakodva.
-Az éjszaka kiesett. - Ismertem be. - Arra emlékszem, hogy elárultam a nevemet, és mintha itt lettél volna akkor is, amikor elaludtam.
-Itt voltam. - Erősítette meg. Mintha megérezte volna mi lesz a következő kérdésem, válaszolt a ki nem mondott szavaimra. - Röviden és tömören összefoglalva csókolóztunk, majd elmentél átöltözni. Azután pedig itt aludtunk.
-Biztos? Nem mintha nem bíznék benned, csak... - Azonban nemrég még így is volt.
-Szeretnél biztosra menni. - Fejezte be helyettem, mire én bólintottam.
Különös, de hittem neki. Jared a mellkasára húzott. Átöleltem.
Talán pár perce lehettünk így, amikor ránéztem az órára. A végén még elkések a suliból. Felugrottam. Éreztem Jared kérdő tekintetét a hátamon, miközben félig a szekrényembe másztam, hogy találjak valami nem összegyűrt, elfogadhatónak mondható ruhát. Majd beviharzottam a fürdőszobába. Kifésültem a hajamat, megmostam az arcomat és a fogamat, felöltöztem és visszarohantam a szobámba.
Meglepődve vettem észre, hogy Jared éppen a hátizsákom cipzárját húzza be. Szóval bepakolt... Édes.
-Köszi. - Odamentem, hogy elvegyem, de ő a háta mögé rejtette a táskámat.
-Van egy módja, hogy visszakapd... - Hajolt közelebb. Tudtam, mire gondol.
Az ajkamat az övéhez nyomtam, a karjaimat a nyaka köré fontam. Tudtam, hogy élvezi a helyzetet. Amikor egy kicsit elhúzódott, és közölte, hogy most már ideje mennem, magam sem tudom miért, de egy kicsit csalódott voltam.
-Egy körül jövök. - Mondtam, miközben elvettem tőle a táskát.
***
Talán két utca választott el az iskolától, amikor megpillantottam Lucast, a "polgármestert".
-Szia! - Álltam meg mellette. Az a szerencsém, hogy a szüleimmel régóta jóban van, és ezáltal tegezhetem. Egyszóval bármikor elé állhatok egy kéréssel, és nem kell órákat várnom, a hivatalos utakat pedig megkerülhetem.
-Szia! Hogy vagy? - Kérdezte barátságosan.
-Kösz, jól. - Vettem egy mély levegőt. Innen már nincs visszaút. - Gyors leszek. Csak annyit szeretnék mondani, hogy szeretném, ha este át tudnál jönni. Halaszthatatlan dologról van szó.
-Persze. És mi lenne az? - Érdeklődött.
-A részleteket majd este. Most elég, ha annyit tudsz, hogy van nálam valaki. Most viszont sietnem kell az iskolába.
-Akkor este.
Éppen csengetés előtt pár perccel estem be a terembe, és foglaltam helyet Melanie mellett.
-Feldobottnak tűnsz. Pasi van a dologban. Ebben biztos vagyok. - Állapította meg. - Mesélj, milyen!
-Majd suli után. - Intettem le, mert mellénk ért Cindy Segal, aki nem a kedvességéről híres.
-Elaludtál Shane? - Kérdezte megvetőn. - Vagy jó volt az éjszakád? - Természetesen azonnal vettem a lapot. Nem foglalkoztam a lány sértésével. Ő már csak ilyen. Természetesen ennek is megvan az oka... A szülei elváltak. Az anyja a keletiekkel elment, az apja pedig nem is foglalkozik vele.
***
-Ki az? Ismerem? - Került elő valahonnan a nagy tömegből Melanie az utolsó óra után.
-Nem ismered.
-Egy keleti? - A szeme kitágult a meglepetéstől, amit neki okoztam.
-Majdnem. - Láttam a tekintetében az "Ezt meg hogy érted?" kifejezést. - Ő az, akit elraboltak tőlünk.
Mindent elmeséltem a lánynak, majd miután figyelmesen végighallgatott, feltette a számára legfontosabbnak gondolt kérdéseket.
-Most nálad van?
-Igen, de ezt ne mondd el senkinek! - Kértem.
-Nem fogom. Vele töltöd a szünetet tekintve, hogy ez volt a tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap?
-Gondolom.
Melanie a következő utcán befordult, én pedig egyedül folytattam a hazafelé vezető utat.
Nemsokára én is hazaértem. Már alig vártam, hogy újra Jareddel lehessek.
-Jared? - Suttogtam. Nem mintha bárki is meghallaná, de akkor is... - Itt vagy?
-Igen. - A hangja az emeletről jött. Felsétáltam a szobámba, és követtem Jaredet az erkélyre. Jó, hogy a város szélén lakok. Nem járnak sűrűn errefelé, így nem is vehetik őt észre.
-Este átjön Lucas. - Jelentettem be. Jared felvonta a szemöldökét. Hát persze... Ő nem tudhatja ki az. - Ő amolyan polgármesterszerűség. - Magyaráztam.
-És azért jön, hogy...?
-Igen. - Szakítottam félbe. - Remélem nem baj...
-Persze, hogy nem.
***
Már besötétedett, amikor kopogtattak. Arra számítottam Lucas lesz az, de amikor kinyitottam az ajtót, Scott állt előttem.
-Mit szeretnél? - Kérdeztem megdöbbenve.
-A tavaszi szünetben, azaz holnap kempingezni megyünk. És arra gondoltunk, eljöhetnél velünk. - Egy lépéssel közelebb jött, így még jobban lehetett érezni a belőle áradó alkohol szagot.
Megtaláltam az okát, miért nem volt ma suliban...
-Kösz, de nincs kedvem. - Próbáltam visszautasítani. Épp becsuktam volna az ajtót, de a lábával megállította.
-Gyere el! Meglátod, négyen jól fogunk szórakozni. - Tudtam, hogy a másik kettő Garett és Mike lenne.
Scott kirángatott a házból, majd nekilökött a falnak.
-Gyere el! - Ismételte meg.
-Tartom az előző véleményem. Az előbb szerintem szépen fogalmaztam, de ha kell tudok máshogy is.
Vissza akartam menni a lakásba, de Scott nem hagyta. Amint elkapta a karom, akkorát rántott rajtam, hogy elestem, magammal rántva őt is.
-Jössz? - Kérdezte.
-Még mindig nem. - Válaszoltam ezúttal egy kicsit keményebben. Megpróbáltam felkelni, de megint nem sikerült.
-Gyere velünk! - Mondta újra.
Nem tudtam felelni, mert valaki "segített" neki felállni.
-Ha nem hallottad volna, azt mondta nem. És addig állj tovább, amíg szépen mondom! - Mondta Lucas.
Aki felráncigálta mellőlem, akkorát lódított rajta, hogy Scott vissza se nézett, csak elhúzta a csíkot. Majd Jared megfogta a kezem, és felhúzott. Magamhoz öleltem.
-Menjünk be! - Javasoltam.
A nappaliban Jared és én a kanapén foglaltunk helyet, Lucas pedig a velünk szemben lévő fotelbe ült.
Bemutattam őket egymásnak, mire ők kezet fogtak.
-Örvendek. - Mondta Jared.
-Én is. - Válaszolta Lucas.
