Mire fény derül.
De van több is,
Mit nem ismerünk.*
Zihálva vettem a levegőt. Nem emlékeztem, pontosan mi történt. Mondtam valamit, amitől Jared dühbe jött. Ám én arra sem emlékeztem, miről beszéltünk.
Most Jared erősen nyomott a falhoz. Alkarját a torkomhoz szorította, miközben keze ökölbe szorult annak a tőrnek a markolatán, mely alig pár centire az arcomtól félig a kőfalba mélyedt. Szemében elszántság tükröződött.
-Figyelj! Ha nem mész bele, Vincent biztos megöl. - Mondta komoly arccal.
Eközben velem forgott a világ. Nem voltam képes koncentrálni. Semmire. Nem emlékeztem, mibe kéne belemennem, vagy mibe nem.
-Mibe? - Kérdeztem, alig kapva levegőt, olyan erősen szorította a torkom.
-Csak ne áruld el Vincentnek, hogy valójában nem vagy terhes! Érted? - Kérdezte kissé türelmetlenül. Megpróbáltam bólintani, ami nehezen ment ugyan, de sikerült.
Az ajtó túloldaláról vidám fütyörészést hallottam. Úgy gondoltam, Vincent jött vissza, azonban csak valaki elhaladt az ajtó előtt.
Próbáltam magamnál maradni, bár erre nem volt sok esélyem. Így, félájultan jöttem rá, hogy mi olyan furcsa most Jaredben... A viselkedése.
Eddig még nem láttam ilyennek. Valahogy más volt. Mintha történt volna vele valami, amitől hirtelen hatalmasat változott volna. Vett egy mély levegőt, majd lassan kifújta.
-Tanya, mondanom kell valamit... - Emelte rám a pillantását. Feszülten vártam, mit akarhat. - Nos, tudom, érdekesen fog hangzani... Az a helyzet, hogy Vincent az apám, és...
Csodálkozva hallgattam, azonban nem tudtam elhinni. Vincent nem lehet Jared apja. Még csak nem is hasonlítanak egymásra...
-És... Szóval... Vincent édesapád testvére. Ráadásul ugyanaz az édesanyánk. - Mondta ki egy szuszra.
Nem akartam elhinni, amit mond. Az nem lehet... Féltestvérek lennénk? Te, jó ég! Az nem lehet... Itt valami félreértésnek kell lennie. Ki mondhatta Jarednek ezt a hülyeséget?
-Vincent mondta. - Olvasta ki a kérdést a szemeimből. - Én sem akarok hinni neki, ezért Michaellel csináltatok egy DNS-tesztet...
Hangjába némi kétkedés is vegyült, de látszott rajta, elhiszi. De miért? Én nem akarom, hogy ez igaz legyen. És ha mégis az? Akkor... Te, szent Isten! Akkor én lefeküdtem a saját testvéremmel!
Ez már sok volt. Jared a szemembe nézett, én pedig lassan kezdtem elveszíteni az öntudatomat.
-Tanya! Tanya, mi a baj? - Kérdezte Jared aggódva, ám ekkor én már elmerültem az öntudatlanságban.
***
Nem tudtam, mennyi ideje nem voltam már magamnál, de nem is akartam. Jobb lett volna, ha soha nem ébredek már fel...
Hideg, kemény földön feküdtem. Körülöttem sötétség uralkodott. Ugyan némi fény beszűrődött az ajtó alatti résen, viszont semmit sem lehetett látni. Ahogy mozgást vettem észre az ajtó túloldalán, eszembe jutott, mi történt ezelőtt.
Nem akartam emlékezni. Túl ijesztőnek bizonyult szembenéznem a "valósággal". Túl hihetetlen volt.
A következő pillanatban kitárult az ajtó, és egy zseblámpa fénye vakított el. Az ezt fogó alaknak csak a sziluettjét láttam. Ebből azt sikerült megállapítanom, férfi. A hangjáról, nehezen ugyan, de sikerült felismernem.
-Gyere, Tanya! Sietnünk kell. - Segített feltápászkodni Mike.
Mike a karjaiba kapott, a zseblámpát eloltotta, és a sötétségen át elindult kifelé.
***
Fogalmam sem volt, hol vagyok, amikor felébredtem. Egy világos szobában ébredtem. Az ágyban feküdtem betakarva. Abban biztos voltam, Mike hozott ide.
Lassan felkeltem, és elindultam a folyosón keresztül. Itt nem lehetett eltévedni, mert csak ez az egy folyosó volt, ráadásul az a szoba volt az utolsó, amelyikben felébredtem.
Beléptem egy helyiségbe, ami nagy valószínűséggel a nappali lehetett. A tévében halkan ment valami, ám senki sem nézte. Leültem a kanapéra, és magam elé bámultam.
-Jó reggelt! - Köszöntött Mike pár perccel később megijesztve engem.
-Szia! Hol vagyok? - Kérdeztem, miközben Mike leült mellém.
-Egy erdő közepén vagyunk. Tegnap este a Holdakkal beszélgettem, amikor Kacey hirtelen összeesett az egyik "látomása" közben. Azt mondta, el kell jönnöm érted, vagy meghalhatsz. Úgyhogy most itt vagyunk. - Válaszolt kedvesen.
-Mike, te orvosnak készülsz, igaz? - Érdeklődtem hirtelen ötlettől vezérelve.
-Igen. - Válaszolt döbbenten.
-Megtennéd, hogy megvizsgálsz? - Néztem rá egyszerre kérdőn és kérlelőn.
***
A kanapén ültem, miközben Mike a kezében tartott orvosi papírokat vizsgálta. Kíváncsian, félve néztem őt. Ugyanakkor izgatott is voltam, vajon mi lett a vizsgálat eredménye. Bár szinte biztos voltam benne.
-Mi az? - Kérdeztem, miután egy nagyot sóhajtott, és leült mellém.
-Tanya... - Megfogta egyik kezemet. - Az a helyzet, hogy jól gondoltad... Valóban terhes vagy.
Valamiért egyáltalán nem lepett meg, hogy ezt mondja. Legbelül éreztem, így van. Annak ellenére, hogy úgy nézett ki, a saját testvéremtől van, meg akartam tartani.
-De... - Ahogy kimondta, az nem hangzott valami fényesen. - Megkérdezhetem, legfeljebb milyen idősnek kéne lennie?
-Talán egy hetes? - Tippeltem. - Miért?
Kezdtem aggódni. Mit akarhat mondani, ami még őt is megdöbbenti? Elvégre, ha ő megdöbbent, akkor én mit fogok szólni?
-Mert ezek itt azt mutatják, nagyjából három hetes. - Bökött egy számomra kínai sorra.
-De az hogy lehetséges? - Hangom ijedt volt.
-Fogalmam sincs. - Rázta meg a fejét. - Az sem lehet, hogy elszámolt valamit a gép, vagy valami... Biztosan ezek a jó adatok...
A következő pillanatban valaki kopogott az ajtón. Mike elengedte a kezem, majd ment kinyitni. Én döbbenten ültem tovább.
Nem tudtam felfogni a történteket. Hogy lehetne három hetes?
-Te hogy a francba találtál ránk? - Hallottam Mike ideges hangját.
-Engedj be hozzá! - Követelte a jövevény. - Muszáj tisztáznom vele a dolgokat... - Mondta Jared.
Ne! Elegem van! Mindenhol megtalál? Egyáltalán most miért jött? Végül Mike nem tudta visszatartani, és bejött. Letérdelt elém, ám én messzebb húzódtam.
Mike érdeklődve figyelte az eseményeket az ajtófélfánk támaszkodva. Jared megragadta a kezem, így vissza tudott fordítani maga felé.
-Tanya, kérlek, figyelj rám! - Mondta aggódva.
-Nem, Jared! - Vágtam a szavába ingerülten. - Most te figyelj rám! Mike megmondta, terhes vagyok. Tőled. De valami nem stimmel... - Legnagyobb meglepetésemre Jared nem is lepődött meg, amikor ezt mondtam. - Nem lehet még olyan idős, amilyen. Nem tudom, mi ez az egész.
Egy könnycsepp gurult végig az arcomon, amit Jared egyből letörölt.
-Tudom. És én tudtam erről. Tudtam, milyen következményekkel járhat, ha lefekszem veled, de nem érdekelt, annyira beléd szerettem...
-Miért? Mi ez az egész? Milyen következmények? - Sikerült rázúdítanom kérdéseimet, miközben egyre jobban sírtam.
-Nézd! Tudnod kell, én nem az vagyok, akinek hiszel...
-Már nem hiszlek senkinek! - Jelentettem ki keményen, a szavába vágva. - Nem az vagy, akinek hittelek, mert becsaptál. Az elejétől kezdve. Nem tudom, mit higgyek el neked, vagy mit ne. - Fakadtam ki magamat is meglepve.
-Erről nem mondhatok semmit... - Rázta meg a fejét. - Nem szabad még tudnod róla... Viszont van valami, amit tudnod kell... - Harapott az ajkába.
Az ajtóra pillantottam. Mike már nem állt ott, és ez megrémisztett. Miért ment el? Talán szeretett volna kettesben hagyni Jareddel? Ám én nyugodtabb lettem volna, ha itt marad.
-Nos, Michael elvégezte a DNS-tesztet... - Kezét az állam alá csúsztatta, és keményen tartotta, hogy a szemébe nézzek. - Vincentnek nem lehet hinni, de van egy-két érdekesség...
Jared az idegeimen táncolt. Vajon direkt akart felidegesíteni?
-Az nem igaz, hogy testvérek lennénk. - Mondta ki végre.
Ez a hír kissé megnyugtatott. Örültem, hogy ez nem igaz, mert az egy érdekes kis család lett volna, ahol az egyik gyerek terhes a másiktól...
-De édesapád és Vincent testvérek. Vincent a bátyja. - Nézett még mélyebben a szemembe.
Nem tudtam elképzelni, ez lehetséges-e. A testvérek általában hasonlítanak egymásra, de apa és Vincent nem... Hacsak Jared nem hazudik... De miért tenné? Ha én egy okot sem tudok felsorolni, az még nem jelenti azt, hogy nincs is.
Szóval hittem neki. Megint. Pedig hányszor gondoltam már át, hogy nem kéne. Nem vagyok képes nemet mondani neki. Már akkor tudtam, hogy nagy bajba fogok kerülni, amikor először megláttam. Igaz, akkor úgy gondoltam a kíváncsiságom miatt, ám lehet, inkább a vakmerőségem miatt.
Jared ajka az enyémhez közeledett, majd szenvedélyesen megcsókolt. Először még gondoltam rá, hogy ellököm magamtól, ám meggondoltam magam. Karjaimat a nyaka köré fontam, és hevesen csókoltam.
-Jared, miért nem mondhatsz arról a valamiről semmit? - Támadtam le a kérdésemmel, mikor ajka elszakadt az enyémtől, és mellém ült.
-Mert ez egy olyan dolog, amit csak bizonyos körülmények között mondhatok el neked...
-És az minek számít, hogy teherbe ejtettél, én viszont nem értem, mitől ilyen idős? Nem elég nyomós körülmény? - Kiabáltam vele.
-De... - Hajtotta le a fejét. - Igazad van, az. Csak fogalmam sincs hogyan mondjam el úgy, hogy ne akadj ki nagyon.
-Talán mond ki egyenesen. - Javasoltam. - El tudom fogadni az igazságot, még akkor is ha eddig lehetetlennek tartottam. Az elmúlt időben hozzászokhattam már...
-Rendben. Viszont előbb el kell árulnod nekem, megtartod-e a babát. - Nézett rám ismét.
-I-Igen. - Válaszoltam döbbenten. Miből gondolta, hogy nem tartanám meg?
-Az a helyzet, hogy én nem ember vagyok, mint azt gondolnád. - Szívem szerint félbeszakítottam volna, ám nem tettem, annyira megdöbbentem. - És te sem ember vagy...
Úgy gondoltam, csak megpróbál ugratni, ám láttam rajta, mennyire komolyan beszél. Így hazudni pedig még ő sem lenne képes. Nem igaz?
-Mindketten... Szóval... Nem emberek vagyunk, hanem...
