Mit meg kell hoznom...
Ha rosszul választok,
Belebukom...*
-Mi ez? - Ismételtem meg a kérdésemet sokadszorra. - Miért hoztál ide?
-Tudod, vannak páran akik meg akarnak ölni téged, és... - Miről beszél? Ő talán nem szeretne holtan látni engem?
-Te talán nem akarsz megölni, hm? - Most kivételesen nagyon szívesen a szemébe néztem volna, de ő kerülte a pillantásomat. Felé lendítettem a kezemet, hátha akkor... De ez nem jött össze...
Jared ösztönösen kivédte, így végül én kaptam egy pofont. Mivel hatalmas erővel ütött, én ettől elestem. Éreztem, hogy beütöttem a fejemet valamibe, viszont ebben csak akkor lettem teljesen biztos, amikor éreztem, hogy valami végigfolyik a homlokomon és az arcomon. A vérem.
-Tanya! Sajnálom, tényleg nem akartam... - Letérdelt mellém, és átfordított a hátamra. A keze az arcom felé indult, de én elhúzódtam. - Értem... - Itt egy pillanatra elgondolkozott, majd folytatta. - Hadd lássam el a sebedet!
Én válaszul megráztam a fejem. Nem akartam, hogy akár egy ujjal is hozzám érjen. Jareden egy fehér póló maradt, miután levette az ingét, és a homlokomhoz szorította. Az ellenkezésemmel nem is törődött.
-Ezt tartsd itt, mindjárt jövök! - Azzal egy ajtón keresztül el is tűnt. Sajnos nem maradt sokáig, mert szinte azonnal vissza is jött.
Letett a földre egy dobozt, és elém térdelt. A vállamnál fogva nekinyomta a hátamat a falnak.
-Lazíts egy kicsit!
-Könnyű mondani... - Válaszoltam keserűen. Ezen egy pillanatra elmosolyodott, aztán az arcára egyből vissza is tért az aggódás.
Elvette az ingét, amit a vérem pár helyen vörösre színezett. Becsuktam a szememet, és próbáltam valami kellemesebb dologra gondolni. Hiába próbálnám szépíteni, úgysem sikerülne... Nem tudtam semmi ilyesmire gondolni. Folyton Jared járt az eszemben.
Miután végzett a homlokomnál, a kezemen lévő kötést is lecserélte egy másikra. Nem tudtam nem észrevenni, hogy a szükségesnél kicsit tovább tartja a kezében az enyémet, így én elhúztam a sajátom. Jared beleegyezően bólintott, mint aki megért.
-Ezt hol szerezted? - Mutatott a másik, bal csuklómra, ezzel megtörve a kínos csendet, ami ránk telepedett. Követtem a tekintetét, míg én is megláttam, miről beszél. Egy kicsi, már beforrt vágás.
-Nem tudom. Még valamikor kis koromban. Azóta itt van.
-Menj, zuhanyozz le! Úgy gondolom, most jót tenne neked.
Olyan gyorsan kelt fel, és állított talpra engem is, hogy nem maradt időm ellenkezni. A kezembe adott pár ruhát, ami az enyém volt, majd afelé az ajtó felé tolt, ahol az előbb ő is eltűnt egy percre.
***
Nem akartam beismerni, de Jarenek tényleg igaza volt. Valahogy nyugodtabbnak éreztem magam.
Kiléptem a fürdőszoba ajtaján. Ezután lefeküdtem az ágyra. Jaredet nem láttam sehol, tehát nagyon megijesztett, amikor megszólalt.
-Nem vagy éhes? - A hangja, nem is tudom, talán bűnbánóan csengett. A fejemet automatikusan a hang irányába fordítottam. Jared egy másik ajtófélfának támaszkodott, ami a konyha lehetett, ugyanis eggyel arrébb a fürdő volt.
Hosszas tanakodás után megráztam a fejem.
-Enned kéne. - Az arca nyúzott volt, és csak egyre inkább azzá vált, amikor ismét megráztam a fejem. - Legalább egy keveset... - Kérlelt tovább.
-Próbálkozz csak! - Válaszoltam halkan, mivel tudtam, hogy hallja. - Úgyse fog sikerülni. Én nem adom fel.
-Figyelj! Nekem most el kell mennem, de... - Hirtelen elhallgatott, de ugyanolyan gyorsan folytatta is. - De ma még vissza fogok jönni. Rendben?
-Felőlem. - Becsuktam a szemem, hátha sikerül minél előbb elaludnom, de ezzel sajnos kudarcot vallottam. Mielőtt Jared elment volna, rám terített egy takarót, és végigsimított az arcomon.
Ahogy meghallottam, hogy becsukódik mögötte az ajtó, tudtam, egyedül maradtam. Valami furcsa érzés kerített hatalmába most, hogy Jared nem volt itt. Fogalmam sem volt, mi lehet ez.
***
Csak akkor vettem észre, hogy elaludtam, amikor arra ébredtem fel, hogy melegem van, és valaki az arcomat simogatja. Először még tetszett is, és közelebb húzódtam hozzá, de aztán kezdett tisztulni a kép, és rájöttem, hol vagyok, ki ül mellettem.
Abban a pillanatban úgy ugrottam el, mintha csak a tűz elől ugranék arrébb, mielőtt megégetne. Az ágy mellett álltam, és elkezdtem kérdőre vonni.
-Jared! Mi a francot csinálsz? - Alig vettem észre, hogy szinte üvöltök.
-Nyugodj meg! - Ő is felállt, kezét az arcomra tette. Be kell vallanom, jól esett, de csak azért, mert a keze hideg volt. - Te jó ég! Milyen meleg a homlokod...! Jól vagy?
Megráztam a fejem, viszont ettől elkezdtem szédülni is. Jared magával húzott a konyha felé, ott felkattintotta a villanyt, engem leültetett az asztalhoz, ő pedig a hűtőszekrényben kezdett valamit keresni.
-Ezt idd meg! - Letett elém egy poharat, amibe valami furcsa porszerűséget borított.
-Nem iszom meg. - Jelentettem ki határozottan.
-Figyelj! Nem áll szándékomban megmérgezni téged. Érted? - Azok a kék szemek...! Annyira áthatóan tudott nézni.
-Ebben miért legyek olyan biztos? A múltkor is becsaptál. - Egy könnycsepp gurult végig az arcomon. Nem akartam letörölni.
-De akkor sem az volt a célom, hogy megöljelek. - Ellenkezett. - Ha ezt megiszod, jobban leszel.
-Miért hiszek neked? - Azzal megfogtam a poharat, gyorsan lehajtottam a tartalmát, majd visszatettem az asztalra.
-Ugye, hogy nem volt olyan rémes? - Mosolyodott el. - Most pedig egyél egy kicsit! - Tett le elém egy tányért étellel.
***
-Miért jöttél vissza? - Kérdeztem, amikor már majdnem végzett a mosogatással.
A kérdésemre nem érkezett válasz. Mintha meg se hallotta volna, amit kérdeztem. A falon megpillantottam egy órát, amiről az éjfélt olvastam le. Csak ennyi lenne még az idő? Azt hittem, már van legalább hat óra. Úgy sejtem, teljesen be fogok golyózni a következő hónapokban.
Lassan visszasétáltam az ágyhoz. Gyakorlatilag csak rádőltem, mert máshoz nem igazán volt erőm. Éreztem Jared jelenlétét a szobában, de nem törődtem vele.
Hallottam, hogy egyre közelebb jön hozzám, majd leült mellém. Megfogta az egyik karomat, és éreztem, hogy valamit beleszúr.
-Mit csinálsz? - Megpróbáltam elrántani a karomat, viszont ehhez sem volt elég erőm.
-A te érdekedben teszem. - Közelebb hajolt, az ajkát a homlokomra szorította, ezután engem elnyelt a sötétség.
Ezt meg hogy értette? Most akkor meghaltam? Vagy még élek? És egyáltalán hol vagyok? Az biztos, hogy még mindig abban a házban kell lennem. De mit tesz Jared az én érdekemben? Megöl? Ha igen, akkor már halottnak kéne lennem. Vagy nem? Nem értek semmit...
Az érzéseim a lehető legvegyesebbek voltak. Szerettem Jaredet? Amikor találkoztam vele, akkor még igen. Most? Nem. Határozottan nem. Fogon szeretni? Nem hinném. Gyűlölöm őt? Most igen. Fogom gyűlölni? Nagy valószínűséggel igen.
Az előzőek közül tudok változtatni valamelyiken? Nem. Esetleg talán a jövőn, de azon nem áll szándékomban. Miért? Nem akarok több csalódást. Az elmúlt pár nap épp elég volt egy időre. Bár az számomra is egyértelmű, hogy még rengeteget fogok csalódni.
Legszívesebben most elásnám magam a föld mélyére. Nem akarok élni. Ha meghalnék, nem hiányoznék senkinek. Ám nem tehetem, mert pontosan tudom, hogy több embernek is hiányoznék. Most csak az elkeseredettség és a csalódottság beszél belőlem.
Mi lett volna ha Jared egyszerűen csak meghúzza a ravaszt? Akkor most halott lennék. De ha már itt tartunk... Honnan tudta, hogy meg van töltve? Megérezte? Nem hinném. Szerintem tudhatott valamit. Talán Michael mondott neki valamit, annak ellenére, hogy nem szabadott volna?
Elegem van ebből a sok kérdésből. Nagyon is. Jared egyikre sem adna választ. Mert neki csak egy feladata volt, és biztos jól szórakozott rajtam. Nem velem, hanem rajtam. Száz százalék, hogy viccesnek találta, ahogy én bedőlök a trükkjeinek.
De ha ez is történt, akkor azt sem gondolhatta komolyan, hogy sajnálja. És az aggódó tekintet? Hiszen nagyon jó színész. Ezt a saját bőrömön tapasztaltam. És ezt már meg is bántam. Nem kellett volna feltétel nélkül megbíznom benne. De én mégis ezt tettem.
Lassan kezdtem magamhoz térni, de arra nem voltam képes, hogy a szememet is kinyissam. Mellettem ketten beszélgettek.
-Azt mondod, hogy nem hall minket? - Kérdezte az egyik, akinek a hangja nagyon ismerős volt, de nem emlékeztem rá, honnan.
-Nem. Én azt mondom, hogy hall minket. Ha hozzá érünk azt is érzi. Csak éppen nem reagál rá. - Ez egyértelműen Jared volt. De miről beszélgettek?
-Attól, amit beadtál neki? - Érdeklődött tovább.
-Igen. Ha most el tudnád innen vinni, akkor nagyon hálás lennék neked. - Jared és az ismeretlen rólam beszéltek. - Nem akarom, hogy baja essen.
-Rendben. Mindjárt itt vagyok a kocsival. Tessék. Ez a térkép azt mutatja, hova viszem. Majd szólok, hogyha jöhetsz. - Hallottam, hogy elmegy az idegen, Jared pedig hangosan kifújja a levegőt.
Ezek engem akarnak elvinni valahova. De miért?
-Tanya! - Jared keze most már sokadszorra végigsimított az arcomon. - Tudom, hogy hallasz... - A hangja elcsuklott. - Így lesz a legjobb. Ha téged elvisznek máshova. Tudom, hogy már nem igazán tudsz nekem hinni. Azzal is tisztában vagyok, hogy mit gondolsz rólam. És tudnod kell, hogy...
-Jared! Felőlem indulhatunk. - Szólt ismét az idegen.
-Várj meg kint! - Majd ismét lehalkította a hangját, hogy csak én halljam. - Tudnod kell, hogy én nem ilyen vagyok. Egyszerűen csak... Nem tehettem mást. Én tényleg nagyon sajnálom. Talán már nem tudom helyre hozni a dolgokat, de meg fogom próbálni.
A következő pillanatban az ajka a homlokomhoz ért, azután felemelt, és elindult kifelé. Nem tudtam pontosan, mit akart az előbb ezzel elmondani, de azt igen, a hangjából az derült ki, valamiért küzdeni fog. A végsőkig.
