Vannak csaták, amiket meg kell vívnunk. De ez más...
Mi van, ha az életed egy pillanat alatt megváltozik? Az egyik csata után találkozol egy ismeretlennel, aki az ellenséghez tartozik... Olyan mintha nem is e világi teremtmény volna: szőke hajú, kék szemű, jóképű, kedves... Egy megtestesült álom...
Halálosan beleszeretsz, pedig tudod, nem lenne szabad... Jól érzed magad vele, úgy érzed, van valaki, akire számíthatsz. Csak pár napja ismered, de gyakorlatilag bármit megteszel az ő kedvéért. Az érzéseiddel is tisztában vagy...
De az érmének is két oldala van...
Pár napon belül az ágyában találod magad, majd amikor reggel felébredsz, közlik veled, mindez egy trükk volt... Becsaptak.
A fiúnak, akit szeretsz, meg kellene ölnie téged. Szerencsére bizonyos értelemben megment a haláltól, viszont téged börtönbe vetnek, ahonnan nem látsz kiutat. Ráadásul nem érted, a szüleid miért álltak az ellenség emberei között.
Próbálnak belőled olyan dolgokról információt kiszedni, amikről fogalmad sincs. Úgy érzed mindennek vége, de akkor valaki a segítségedre siet, majd menekültök.
Próbálod kiverni a fejedből a fiút, aki becsapott. De vajon sikerül? Mikor végre túltennéd rajta magad, ő ismét felbukkan.
Képes vagy még hinni neki? Szereted még? Mi van, ha már nem vagy képes egyikre sem? Meg tudod törni a jeget, vagy elveszítesz mindenkit, aki fontos számodra?

2011. november 13., vasárnap

Találkozások

*Én is érzem, amit te.
Már csak el kell mondjam.
Ez az egész hihetetlen,
Ennek ellenére így van.*


Jared is felült, majd átkarolt. Ekkor észrevettem, hogy már a pizsamának használt ruhám van rajtam. Jareden is csak egy nadrágot láttam.

-Mi történt? - Ismételtem meg az előbbi kérdésemet.

Türelmesen vártam, hátha kapok választ. Jared nem szólt egy szót se.

-Ugye nem? - Félve pillantottam fel rá. Reménykedtem a "nem" válaszban, ugyanakkor féltem az "igen" választól.

Megint semmi.

-Szóval igen. - Vontam le a következtetést, és nekidőltem Jared vállának. Hogy tehettem ezt? - Miért nem válaszolsz? Kérlek, mondj valamit!

-Valamit valamiért? - Érdeklődött.

-Tessék? - Teljesen elképedtem. A nyilvánvalót leszámítva mire gondol?

-Szerintem nem mondanád el, mit tudtál meg tegnap este...

-Jól látod. - Vágtam a szavába. Nem értettem, hova akar kilyukadni.

-De ha elárulsz mindent, akkor én is elárulom azt, amire kíváncsi vagy. - Alkudozott.

-Fölösleges. Tudom, hogy igen. - Mikor lettem ennyire pesszimista?

-Nem jelent semmit, hogy nem válaszoltam. - Ezzel a mondattal keltett bennem egy kis reményt.

-Akkor nem?

-Ezt nem mondtam.

Végül is... Ez nem nagy kérés. Elég lenne megmondanom neki, hogy közénk tartozik. És ezért cserébe én is megkapom a választ arra, amire én vagyok kíváncsi. Pár perces hallgatás után megadtam magam.

-Rendben. Te nyertél...

-Akkor...? - Nem hittem el, hogy tényleg megteszem. Miért nem tudok neki nemet mondani?

-De ígérd meg, nem fogsz kiborulni! Jó? - Figyelmeztettem.

-Nem fogok.

-Jared, te... Te is... - Fogalmam sem volt, hogyan kéne ezt közölni vele. Jared várakozón nézett rám. Még mondhatom, hogy nem áll az alku... De nem megy. Végül nagy nehezen sikerült kimondanom. - Te is közénk tartozol.

-Tessék? - Nézett rám kérdőn.

-Te is ehhez a néphez tartozol... Miattad van a... a... a háború.

-Értem.

-Nem hiszel nekem, ugye?

-Miért ne hinnék neked? - Nem borult ki. Ez jó jel... Azt hiszem. - Ha hozzátok tartozok, akkor ezt az itteniekkel is kéne közölni, vagy tévedek? - Megráztam a fejem, jelezve nem téved. - És ezt hogy tervezed?

-Még nem tudom. Majd kitalálok valamit... Nagyon kiborultál?

Nem is gondoltam arra, hogy vajon hogy vette ilyen könnyen a dolgokat...

-Igazából nem. Ha nem tőled hallanám, akkor el sem hinném. - Jared visszadőlt magával húzva engem is. Csendben feküdtünk egymás mellett, majd hirtelen megszólalt Jared. - És nem.

Először nem értettem, mire gondol.

-A válaszom... - A mondat végét vajon direkt hagyta függőben? - Nem emlékszel? - Kérdezte gyanakodva.

-Az éjszaka kiesett. - Ismertem be. - Arra emlékszem, hogy elárultam a nevemet, és mintha itt lettél volna akkor is, amikor elaludtam.

-Itt voltam. - Erősítette meg. Mintha megérezte volna mi lesz a következő kérdésem, válaszolt a ki nem mondott szavaimra. - Röviden és tömören összefoglalva csókolóztunk, majd elmentél átöltözni. Azután pedig itt aludtunk.

-Biztos? Nem mintha nem bíznék benned, csak... - Azonban nemrég még így is volt.

-Szeretnél biztosra menni. - Fejezte be helyettem, mire én bólintottam.

Különös, de hittem neki. Jared a mellkasára húzott. Átöleltem.

Talán pár perce lehettünk így, amikor ránéztem az órára. A végén még elkések a suliból. Felugrottam. Éreztem Jared kérdő tekintetét a hátamon, miközben félig a szekrényembe másztam, hogy találjak valami nem összegyűrt, elfogadhatónak mondható ruhát. Majd beviharzottam a fürdőszobába. Kifésültem a hajamat, megmostam az arcomat és a fogamat, felöltöztem és visszarohantam a szobámba.

Meglepődve vettem észre, hogy Jared éppen a hátizsákom cipzárját húzza be. Szóval bepakolt... Édes.

-Köszi. - Odamentem, hogy elvegyem, de ő a háta mögé rejtette a táskámat.

-Van egy módja, hogy visszakapd... - Hajolt közelebb. Tudtam, mire gondol.

Az ajkamat az övéhez nyomtam, a karjaimat a nyaka köré fontam. Tudtam, hogy élvezi a helyzetet. Amikor egy kicsit elhúzódott, és közölte, hogy most már ideje mennem, magam sem tudom miért, de egy kicsit csalódott voltam.

-Egy körül jövök. - Mondtam, miközben elvettem tőle a táskát.

***

Talán két utca választott el az iskolától, amikor megpillantottam Lucast, a "polgármestert".

-Szia! - Álltam meg mellette. Az a szerencsém, hogy a szüleimmel régóta jóban van, és ezáltal tegezhetem. Egyszóval bármikor elé állhatok egy kéréssel, és nem kell órákat várnom, a hivatalos utakat pedig megkerülhetem.

-Szia! Hogy vagy? - Kérdezte barátságosan.

-Kösz, jól. - Vettem egy mély levegőt. Innen már nincs visszaút. - Gyors leszek. Csak annyit szeretnék mondani, hogy szeretném, ha este át tudnál jönni. Halaszthatatlan dologról van szó.

-Persze. És mi lenne az? - Érdeklődött.

-A részleteket majd este. Most elég, ha annyit tudsz, hogy van nálam valaki. Most viszont sietnem kell az iskolába.

-Akkor este.

Éppen csengetés előtt pár perccel estem be a terembe, és foglaltam helyet Melanie mellett.

-Feldobottnak tűnsz. Pasi van a dologban. Ebben biztos vagyok. - Állapította meg. - Mesélj, milyen!

-Majd suli után. - Intettem le, mert mellénk ért Cindy Segal, aki nem a kedvességéről híres.

-Elaludtál Shane? - Kérdezte megvetőn. - Vagy jó volt az éjszakád? - Természetesen azonnal vettem a lapot. Nem foglalkoztam a lány sértésével. Ő már csak ilyen. Természetesen ennek is megvan az oka... A szülei elváltak. Az anyja a keletiekkel elment, az apja pedig nem is foglalkozik vele.

***

-Ki az? Ismerem? - Került elő valahonnan a nagy tömegből Melanie az utolsó óra után.

-Nem ismered.

-Egy keleti? - A szeme kitágult a meglepetéstől, amit neki okoztam.

-Majdnem. - Láttam a tekintetében az "Ezt meg hogy érted?" kifejezést. - Ő az, akit elraboltak tőlünk.

Mindent elmeséltem a lánynak, majd miután figyelmesen végighallgatott, feltette a számára legfontosabbnak gondolt kérdéseket.

-Most nálad van?

-Igen, de ezt ne mondd el senkinek! - Kértem.

-Nem fogom. Vele töltöd a szünetet tekintve, hogy ez volt a tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap?

-Gondolom.

Melanie a következő utcán befordult, én pedig egyedül folytattam a hazafelé vezető utat.

Nemsokára én is hazaértem. Már alig vártam, hogy újra Jareddel lehessek.

-Jared? - Suttogtam. Nem mintha bárki is meghallaná, de akkor is... - Itt vagy?

-Igen. - A hangja az emeletről jött. Felsétáltam a szobámba, és követtem Jaredet az erkélyre. Jó, hogy a város szélén lakok. Nem járnak sűrűn errefelé, így nem is vehetik őt észre.

-Este átjön Lucas. - Jelentettem be. Jared felvonta a szemöldökét. Hát persze... Ő nem tudhatja ki az. - Ő amolyan polgármesterszerűség. - Magyaráztam.

-És azért jön, hogy...?

-Igen. - Szakítottam félbe. - Remélem nem baj...

-Persze, hogy nem.

***

Már besötétedett, amikor kopogtattak. Arra számítottam Lucas lesz az, de amikor kinyitottam az ajtót, Scott állt előttem.

-Mit szeretnél? - Kérdeztem megdöbbenve.

-A tavaszi szünetben, azaz holnap kempingezni megyünk. És arra gondoltunk, eljöhetnél velünk. - Egy lépéssel közelebb jött, így még jobban lehetett érezni a belőle áradó alkohol szagot.

Megtaláltam az okát, miért nem volt ma suliban...

-Kösz, de nincs kedvem. - Próbáltam visszautasítani. Épp becsuktam volna az ajtót, de a lábával megállította.

-Gyere el! Meglátod, négyen jól fogunk szórakozni. - Tudtam, hogy a másik kettő Garett és Mike lenne.

Scott kirángatott a házból, majd nekilökött a falnak.

-Gyere el! - Ismételte meg.

-Tartom az előző véleményem. Az előbb szerintem szépen fogalmaztam, de ha kell tudok máshogy is.

Vissza akartam menni a lakásba, de Scott nem hagyta. Amint elkapta a karom, akkorát rántott rajtam, hogy elestem, magammal rántva őt is.

-Jössz? - Kérdezte.

-Még mindig nem. - Válaszoltam ezúttal egy kicsit keményebben. Megpróbáltam felkelni, de megint nem sikerült.

-Gyere velünk! - Mondta újra.

Nem tudtam felelni, mert valaki "segített" neki felállni.

-Ha nem hallottad volna, azt mondta nem. És addig állj tovább, amíg szépen mondom! - Mondta Lucas.

Aki felráncigálta mellőlem, akkorát lódított rajta, hogy Scott vissza se nézett, csak elhúzta a csíkot. Majd Jared megfogta a kezem, és felhúzott. Magamhoz öleltem.

-Menjünk be! - Javasoltam.

A nappaliban Jared és én a kanapén foglaltunk helyet, Lucas pedig a velünk szemben lévő fotelbe ült.

Bemutattam őket egymásnak, mire ők kezet fogtak.

-Örvendek. - Mondta Jared.

-Én is. - Válaszolta Lucas.

2 megjegyzés:

  1. Ez egyre tutibb lesz ! Én Shane helyében még be is húztam volna annak a barom Scottnak:D

    VálaszTörlés
  2. Hég 1 komi... akkor ezt megírtam, csak kérlek folytasd!
    Na ki vagyok?

    VálaszTörlés