Találkozások

*Én is érzem, amit te.
Már csak el kell mondjam.
Ez az egész hihetetlen,
Ennek ellenére így van.*


Jared is felült, majd átkarolt. Ekkor észrevettem, hogy már a pizsamának használt ruhám van rajtam. Jareden is csak egy nadrágot láttam.

-Mi történt? - Ismételtem meg az előbbi kérdésemet.

Türelmesen vártam, hátha kapok választ. Jared nem szólt egy szót se.

-Ugye nem? - Félve pillantottam fel rá. Reménykedtem a "nem" válaszban, ugyanakkor féltem az "igen" választól.

Megint semmi.

-Szóval igen. - Vontam le a következtetést, és nekidőltem Jared vállának. Hogy tehettem ezt? - Miért nem válaszolsz? Kérlek, mondj valamit!

-Valamit valamiért? - Érdeklődött.

-Tessék? - Teljesen elképedtem. A nyilvánvalót leszámítva mire gondol?

-Szerintem nem mondanád el, mit tudtál meg tegnap este...

-Jól látod. - Vágtam a szavába. Nem értettem, hova akar kilyukadni.

-De ha elárulsz mindent, akkor én is elárulom azt, amire kíváncsi vagy. - Alkudozott.

-Fölösleges. Tudom, hogy igen. - Mikor lettem ennyire pesszimista?

-Nem jelent semmit, hogy nem válaszoltam. - Ezzel a mondattal keltett bennem egy kis reményt.

-Akkor nem?

-Ezt nem mondtam.

Végül is... Ez nem nagy kérés. Elég lenne megmondanom neki, hogy közénk tartozik. És ezért cserébe én is megkapom a választ arra, amire én vagyok kíváncsi. Pár perces hallgatás után megadtam magam.

-Rendben. Te nyertél...

-Akkor...? - Nem hittem el, hogy tényleg megteszem. Miért nem tudok neki nemet mondani?

-De ígérd meg, nem fogsz kiborulni! Jó? - Figyelmeztettem.

-Nem fogok.

-Jared, te... Te is... - Fogalmam sem volt, hogyan kéne ezt közölni vele. Jared várakozón nézett rám. Még mondhatom, hogy nem áll az alku... De nem megy. Végül nagy nehezen sikerült kimondanom. - Te is közénk tartozol.

-Tessék? - Nézett rám kérdőn.

-Te is ehhez a néphez tartozol... Miattad van a... a... a háború.

-Értem.

-Nem hiszel nekem, ugye?

-Miért ne hinnék neked? - Nem borult ki. Ez jó jel... Azt hiszem. - Ha hozzátok tartozok, akkor ezt az itteniekkel is kéne közölni, vagy tévedek? - Megráztam a fejem, jelezve nem téved. - És ezt hogy tervezed?

-Még nem tudom. Majd kitalálok valamit... Nagyon kiborultál?

Nem is gondoltam arra, hogy vajon hogy vette ilyen könnyen a dolgokat...

-Igazából nem. Ha nem tőled hallanám, akkor el sem hinném. - Jared visszadőlt magával húzva engem is. Csendben feküdtünk egymás mellett, majd hirtelen megszólalt Jared. - És nem.

Először nem értettem, mire gondol.

-A válaszom... - A mondat végét vajon direkt hagyta függőben? - Nem emlékszel? - Kérdezte gyanakodva.

-Az éjszaka kiesett. - Ismertem be. - Arra emlékszem, hogy elárultam a nevemet, és mintha itt lettél volna akkor is, amikor elaludtam.

-Itt voltam. - Erősítette meg. Mintha megérezte volna mi lesz a következő kérdésem, válaszolt a ki nem mondott szavaimra. - Röviden és tömören összefoglalva csókolóztunk, majd elmentél átöltözni. Azután pedig itt aludtunk.

-Biztos? Nem mintha nem bíznék benned, csak... - Azonban nemrég még így is volt.

-Szeretnél biztosra menni. - Fejezte be helyettem, mire én bólintottam.

Különös, de hittem neki. Jared a mellkasára húzott. Átöleltem.

Talán pár perce lehettünk így, amikor ránéztem az órára. A végén még elkések a suliból. Felugrottam. Éreztem Jared kérdő tekintetét a hátamon, miközben félig a szekrényembe másztam, hogy találjak valami nem összegyűrt, elfogadhatónak mondható ruhát. Majd beviharzottam a fürdőszobába. Kifésültem a hajamat, megmostam az arcomat és a fogamat, felöltöztem és visszarohantam a szobámba.

Meglepődve vettem észre, hogy Jared éppen a hátizsákom cipzárját húzza be. Szóval bepakolt... Édes.

-Köszi. - Odamentem, hogy elvegyem, de ő a háta mögé rejtette a táskámat.

-Van egy módja, hogy visszakapd... - Hajolt közelebb. Tudtam, mire gondol.

Az ajkamat az övéhez nyomtam, a karjaimat a nyaka köré fontam. Tudtam, hogy élvezi a helyzetet. Amikor egy kicsit elhúzódott, és közölte, hogy most már ideje mennem, magam sem tudom miért, de egy kicsit csalódott voltam.

-Egy körül jövök. - Mondtam, miközben elvettem tőle a táskát.

***

Talán két utca választott el az iskolától, amikor megpillantottam Lucast, a "polgármestert".

-Szia! - Álltam meg mellette. Az a szerencsém, hogy a szüleimmel régóta jóban van, és ezáltal tegezhetem. Egyszóval bármikor elé állhatok egy kéréssel, és nem kell órákat várnom, a hivatalos utakat pedig megkerülhetem.

-Szia! Hogy vagy? - Kérdezte barátságosan.

-Kösz, jól. - Vettem egy mély levegőt. Innen már nincs visszaút. - Gyors leszek. Csak annyit szeretnék mondani, hogy szeretném, ha este át tudnál jönni. Halaszthatatlan dologról van szó.

-Persze. És mi lenne az? - Érdeklődött.

-A részleteket majd este. Most elég, ha annyit tudsz, hogy van nálam valaki. Most viszont sietnem kell az iskolába.

-Akkor este.

Éppen csengetés előtt pár perccel estem be a terembe, és foglaltam helyet Melanie mellett.

-Feldobottnak tűnsz. Pasi van a dologban. Ebben biztos vagyok. - Állapította meg. - Mesélj, milyen!

-Majd suli után. - Intettem le, mert mellénk ért Cindy Segal, aki nem a kedvességéről híres.

-Elaludtál Shane? - Kérdezte megvetőn. - Vagy jó volt az éjszakád? - Természetesen azonnal vettem a lapot. Nem foglalkoztam a lány sértésével. Ő már csak ilyen. Természetesen ennek is megvan az oka... A szülei elváltak. Az anyja a keletiekkel elment, az apja pedig nem is foglalkozik vele.

***

-Ki az? Ismerem? - Került elő valahonnan a nagy tömegből Melanie az utolsó óra után.

-Nem ismered.

-Egy keleti? - A szeme kitágult a meglepetéstől, amit neki okoztam.

-Majdnem. - Láttam a tekintetében az "Ezt meg hogy érted?" kifejezést. - Ő az, akit elraboltak tőlünk.

Mindent elmeséltem a lánynak, majd miután figyelmesen végighallgatott, feltette a számára legfontosabbnak gondolt kérdéseket.

-Most nálad van?

-Igen, de ezt ne mondd el senkinek! - Kértem.

-Nem fogom. Vele töltöd a szünetet tekintve, hogy ez volt a tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap?

-Gondolom.

Melanie a következő utcán befordult, én pedig egyedül folytattam a hazafelé vezető utat.

Nemsokára én is hazaértem. Már alig vártam, hogy újra Jareddel lehessek.

-Jared? - Suttogtam. Nem mintha bárki is meghallaná, de akkor is... - Itt vagy?

-Igen. - A hangja az emeletről jött. Felsétáltam a szobámba, és követtem Jaredet az erkélyre. Jó, hogy a város szélén lakok. Nem járnak sűrűn errefelé, így nem is vehetik őt észre.

-Este átjön Lucas. - Jelentettem be. Jared felvonta a szemöldökét. Hát persze... Ő nem tudhatja ki az. - Ő amolyan polgármesterszerűség. - Magyaráztam.

-És azért jön, hogy...?

-Igen. - Szakítottam félbe. - Remélem nem baj...

-Persze, hogy nem.

***

Már besötétedett, amikor kopogtattak. Arra számítottam Lucas lesz az, de amikor kinyitottam az ajtót, Scott állt előttem.

-Mit szeretnél? - Kérdeztem megdöbbenve.

-A tavaszi szünetben, azaz holnap kempingezni megyünk. És arra gondoltunk, eljöhetnél velünk. - Egy lépéssel közelebb jött, így még jobban lehetett érezni a belőle áradó alkohol szagot.

Megtaláltam az okát, miért nem volt ma suliban...

-Kösz, de nincs kedvem. - Próbáltam visszautasítani. Épp becsuktam volna az ajtót, de a lábával megállította.

-Gyere el! Meglátod, négyen jól fogunk szórakozni. - Tudtam, hogy a másik kettő Garett és Mike lenne.

Scott kirángatott a házból, majd nekilökött a falnak.

-Gyere el! - Ismételte meg.

-Tartom az előző véleményem. Az előbb szerintem szépen fogalmaztam, de ha kell tudok máshogy is.

Vissza akartam menni a lakásba, de Scott nem hagyta. Amint elkapta a karom, akkorát rántott rajtam, hogy elestem, magammal rántva őt is.

-Jössz? - Kérdezte.

-Még mindig nem. - Válaszoltam ezúttal egy kicsit keményebben. Megpróbáltam felkelni, de megint nem sikerült.

-Gyere velünk! - Mondta újra.

Nem tudtam felelni, mert valaki "segített" neki felállni.

-Ha nem hallottad volna, azt mondta nem. És addig állj tovább, amíg szépen mondom! - Mondta Lucas.

Aki felráncigálta mellőlem, akkorát lódított rajta, hogy Scott vissza se nézett, csak elhúzta a csíkot. Majd Jared megfogta a kezem, és felhúzott. Magamhoz öleltem.

-Menjünk be! - Javasoltam.

A nappaliban Jared és én a kanapén foglaltunk helyet, Lucas pedig a velünk szemben lévő fotelbe ült.

Bemutattam őket egymásnak, mire ők kezet fogtak.

-Örvendek. - Mondta Jared.

-Én is. - Válaszolta Lucas.